Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

<p>Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 71. évfordulóján több megemlékezést tartanak a fővárosban.</p>

Budapesten az izraeli nagykövetség és a Holokauszt Emlékközpont szervezésében tartanak megemlékezést az emlékközpont Páva utcai székházában. A rendezvényen Grósz Andor, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumának elnöke mond köszöntőt, emlékbeszédet pedig Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

A magyar kormány megemlékezését "A cipők a Duna-parton" emlékműnél tartják, a rendezvényen beszédet mond Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár,  imát mond Frölich Róbert országos főrabbi (Mazsihisz), Köves Slomó vezető rabbi (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), valamint a keresztény történelmi egyházak képviselői.
    
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Night Will Fall című dokumentumfilm vetítése előtt Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára mond beszédet.
    
Az emléknapon a Magyar Tudományos Akadémián konferenciát tartanak a tavaly februárban elhunyt Schweitzer József országos főrabbi tiszteletére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?