Ma már senki sincs biztonságban

Washington/New York. Világszerte megemlékeztek tegnap az Amerika ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások 2. évfordulójáról: voltak, akik fát ültettek az áldozatok emlékére, többen csendes imádkozással gyászoltak, miközben a politikusok a terrorizmus elleni harc fáradhatatlan folytatását ígérték.

Rhonda Gwynn őrmester Tikrítben, Szaddám szülőhelyén imádkozott az áldozatokértReuters-felvételAz USA-ban az emlékrendezvények a tavalyihoz képest visszafogottabbak voltak, George Bush nem hagyta el a fővárost. Az elnök a minap a hazafiság napjának nyilvánította szeptember 11-ét. Felszólította az amerikaiakat, eresszék félárbocra a zászlókat és a terrortámadásokban meghalt több mint háromezer ember emlékének egy perces néma csenddel adózzanak reggel 8 óra 46 perckor, amikor két évvel korábban az első gép becsapódott a New York-i Világkereskedelmi Központ egyik toronyépületébe. A New York-i megemlékezésen az idén is felolvasták az áldozatok neveit. Az idei visszafogottságot egy fehér házi tisztségviselő azzal magyarázta, hogy tavaly a seb még nyitott volt konkrét és átvitt értelemben egyaránt, az idén viszont más a lelki szükséglet, az évforduló a gyógyulásról szól.

Bagdadban Paul Bremer, az iraki közigazgatás amerikai vezetője és Ricardo Sanchez altábornagy, az amerikai erők parancsnoka mintegy 100 katona és polgári alkalmazott körében egyperces néma csenddel, főhajtással emlékezett a szomorú évfordulóra Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor volt köztársasági palotájában. „Engedjük, hogy megérintsék szívünket a 2001. szeptember 11-i kiáltások, a terrorizmus gyökerestül való kiirtására, az igazságosság és az emberi méltóság helyreállítására kényszerítve bennünket” – mondta Frank Wismer ezredes, tábori lelkész a bagdadi megemlékezésen.

Ausztrália fővárosában amerikaiak és helyi önkéntesek százai mintegy 3000 facsemetét ültettek az áldozatok, köztük 10 ausztrál emlékére. John Howard ausztrál miniszterelnök találóan összefoglalta, amit sokan világszerte kézzelfogható valóságként éltek meg a rettenetes nap óta: senki sem érezheti magát biztonságban, a terrorizmus hatósugarán túl.

A Kína északnyugati részén elterülő, többségében muzulmánok lakta Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület regionális kommunista pártszervezetének vezetője az évfordulót ragadta meg arra, hogy bejelentse: nemzetközi terrorcsoportoktól kapnak segítséget és kiképzést a területen működő muzulmán szakadár szervezetek. Kifejtette: a pekingi kormány le fogja győzni a központi kormány ellen fellépő muszlim lázadókat, az erőfeszítéseket azonban hátráltatja, hogy ezeket a csoportokat külföldről segítik, egyebek között pakisztáni táborokban kapnak hathatós kiképzést.

A támadások leghátborzongatóbb emlékeztetőjét az évforduló előestéjére időzítették: újabb filmfelvételt sugárzott Oszama bin Laden terroristavezérről és helyetteséről, Ajman az-Zavahriról szerdán az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió. Az-Zavahri egy hozzákapcsolt hangfelvételen arra buzdítja az irakiakat, hogy temessék el az amerikai csapatokat. A nyolcperces szalagon egy bin Ladennek tulajdonított hang méltatta az USA elleni terrortámadásokat, és név szerint megemlített öt gépeltérítő terroristát.

Afganisztán fővárosában, Kabulban tegnap az emberek örömmel beszéltek a tálibok elűzése után bekövetkezett változásokról – jelentették a hírügynökségek. Ali Ahmad Dzsabali afgán belügyminiszter azonban a merényletek változatlan veszélyére figyelmeztette a lakosságot.

Japánban országszerte megemlékeztek az áldozatokról, köztük 24 japán állampolgárról, akiknek fele a Fuji – azóta Mizuhóra átnevezett – Bank alkalmazottjaként dolgozott a Világkereskedelmi Központban.

Európa szinte minden nagyvárosában – ha nem is túl látványosan – fokozták tegnap a biztonsági intézkedéseket, például a repülőtereken, forgalmas csomópontokon több rendőrjárőrt lehetett látni. (m, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?