Lövöldözés egy finnországi iskolában, sebesült nincs

Helsinki |

<p>Egy fiatal  férfi lövöldözött pénteken reggel egy finnországi iskolában, az incidensben szerencsére senki sem sérült meg - közölték a helyi hatóságok.</p>

A húszas éveiben járó férfit - aki a folyosóról négy lövést adott le egy osztályterembe - a helyszínre érkező rendőrök letartóztatták. Jari Kinnunen nyomozófelügyelő elmondta, hogy az iskola diákjai és személyzete biztonságban voltak,  és közölte, hogy az elkövető nem az intézmény tanulója volt.
Az eset a Helsinkitől 190 kilométerre északra lévő Orivesi város egyik középiskolájában történt.
Ugyancsak pénteken lövöldözés történt a városban,  és egy ember megsérült. A két incidens közötti esetleges összefüggést azonban Kinnunen nem tudta megerősíteni
Finnországban két halálos iskolai lövöldözés történt az elmúlt években.  2008-ban a Finnország nyugati részén lévő Kauhajoki városban egy diák kilenc társával és egy tanárral végzett, mielőtt öngyilkoságot követett el. Egy évvel korábban egy 18 éves hallgató a Helsinkitől 30 kilométerre lévő Tuusulában megölte hat társát, egy iskolai ápolónőt és az igazgatót, majd önmagával is végzett.
A támadásokat követően a hatóságok elrendelték az iskolák biztonságának megerősítését, a többi között kamerákat helyeztek el a tantermekben, a személyzetet pedig lőgyakorlatban részesítették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?