Londoni rendőrség: külföldre menekültek az iráni újságíró támadói

brit rendőr k

A Scotland Yard eddigi vizsgálatai szerint hárman támadtak a múlt héten Londonban késsel megsebesített iráni ellenzéki újságíróra, és a támadás után szinte azonnal mindhárman külföldre menekültek.

Az incidens a délnyugat-londoni Wimbledon kerületben történt péntek este. A késes támadás a 36 éves Pouria Zeraatit, a londoni székhelyű, perzsa nyelven dolgozó Iran International médiatársaság újságíróját érte.

Zerati a lábán sérült meg, de néhány napi kórházi kezelés után hazatérhetett.

A Scotland Yard kedden késő este ismertetett legfrissebb tájékoztatásában megerősítette, hogy miután a sértettet foglalkoztató médiaorgánumot korábban több fenyegetés érte, a vizsgálatot a rendőrség terrorellenes ügyosztálya irányítja.

A tájékoztatás szerint a nyomozók kiderítették, hogy az újságírót két férfi támadta meg az utcán, majd egy autóval, amelyet harmadik társuk vezetett, elmenekültek a helyszínről.

A kék Mazda 3-ast nem sokkal később üresen megtalálták egy közeli városrészben.

A vizsgálat feltárta azt is, hogy a három gyanúsított a támadás után egyenesen a londoni Heathrow repülőtérre utazott, és néhány órán belül külföldre távoztak.

Dominic Murphy, a Scotland Yard terrorizmusellenes parancsnokságának vezetője a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában – nevek említése nélkül – közölte, hogy a nyomozók azonosították a három gyanúsítottat.

Murphy nem említette, hogy a feltételezett támadók hova utaztak Londonból, de közölte, hogy a Scotland Yard külföldi partnerszervezetekkel együtt dolgozik a további részletek felderítésén.

A terrorizmusellenes ügyosztály vezetője hangsúlyozta: a londoni rendőrség továbbra sem tudja, hogy mi volt a támadás indítéka, és az incidensnek számos magyarázata lehet.

A brit kormány nemrégiben szankciókat jelentett be az iráni Forradalmi Gárda több vezetője ellen, elsősorban brit, illetve Nagy-Britanniában tevékenykedő újságírók és jogvédő aktivisták fenyegetése miatt.

E szankciók előzményeként az ITV News brit kereskedelmi televízió feltáró riportot közölt arról, hogy az iráni fegyveres testület egyik különleges egysége merényletterveket szőtt az Iran International két műsorvezetője ellen.

A riportműsorban elhangzott, hogy iráni hírszerzési ügynökök 200 ezer dollárt ajánlottak egy embercsempésznek az Iran International két munkatársának meggyilkolásáért, az embercsempész azonban kapcsolatba lépett az ITV-vel és beszámolt az ügyről.

A brit kormány a szankciók bejelentésével egy időben közölte, hogy az iráni rezsim 2022 januárja óta legalább tizenöt alkalommal próbálkozott brit állampolgárok, illetve Nagy-Britanniához kötődő más személyiségek meggyilkolásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?