Líbia keleti részén kiképzőtáborokat hoztak létre a dzsihadisták

Washington |

<p>Az Iszlám Állam szervezete kiképzőtáborokat hozott létre Líbia keleti részén, s bár ezek működése egyelőre kezdeti stádiumban van, az Egyesült Államok szoros figyelemmel követi őket - közölte szerdán egy magas beosztású amerikai tábornok.</p>

David Rodriguez, az amerikai hadsereg Afrikai Parancsnokságának vezetője a Pentagonban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a szóban forgó helyszíneken talán "néhány száz" harcos kiképzése folyhat, hevenyészett körülmények között.

"Továbbra is szemmel kell tartanunk őket, gondosan megfigyelve, hogy fokozódik-e ez a tevékenység" - fogalmazott. Az Iszlám Állam idén jelentős területeket foglalt el Szíriában és Irakban, és Barack Obama amerikai elnök ígéretet tett, hogy szétzúzza a kiterjedt iszlám "kalifátus" létrehozására törekvő szunnita fegyveres szervezetet. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció augusztus óta Irakban, szeptember vége óta pedig Szíriában is légi hadjáratot folytat a terrorszervezet ellen.

Washingtoni sajtótájékoztatóján Rodriguez tábornok "születőben lévő" jelenségnek nevezte az IÁ líbiai kiképzőtáborait, és nem mondta, hány működő táborról beszél. Arra a kérdésre, hogy az említett táborok célpontjaivá válhatnak-e amerikai légicsapásoknak, Rodriguez azt válaszolta, hogy jelenleg még megvitatás alatt áll ez a kérdés, de egyelőre nem szerepelnek a célpontok között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?