Lezuhant egy repülő a Szahara fölött, 116 halott

Algír |

<div>Nyoma veszett Mali északi része felett egy utasszállító repülőgépnek, amely Burkina Faso fővárosából csütörtök hajnalban indult Algírba. Egy algériai televízió értesülése szerint a gép lezuhant Niger felett.</div>

Az en-Nahar televízió hivatalosan nem megerősített értesülése szerint az Air Algérie légitársaság által üzemeltetett járat azután zuhant le, hogy elhagyta Niger fővárosának, Niamey-nek a légterét. Az eltűnt gép keresésére Nyugat-Afrikából elindult két Mirage 2000 francia vadászrepülőgép – közölte a francia hadsereg egyik szóvivője.    Az Air Algérie AH 5017-es számú járatával megszakadt a légi irányítás kapcsolata mintegy 40 perccel azután, hogy a gép közép-európai idő szerint hajnali két óra 17 perckor felszállt Burkina Faso fővárosából, Ouagadougouból. Algériai repülőtéri illetékesek azt mondták, a fegyveres konfliktus dúlta Mali felett létesítettek utoljára kapcsolatot a repülővel. A Burkina Fasó-i közlekedési miniszter közlése szerint a pilóták "vihar miatt" közép-európai idő szerint hajnali 2 óra 38 perckor kérték a járat útvonalának megváltoztatását.     A repülőn a gépet tulajdonló Swiftair spanyol légitársaság tájékoztatása szerint 110 utas és 6 fős személyzet – két pilóta és négy légiutaskísérő –  tartózkodott. Az algériai légitársaság később kiadott közleményében azonban 7 tagú legénységről és 112 utasról írt. A személyzet tagjai spanyol állampolgárok. Az Air Algérie egyik Burkina Fasó-i képviselője szerint az utaslistán 50 francia állampolgár szerepelt, algériai repülőtéri források viszont azt közölték, hogy 80 francia állampolgár, többségében turista tartózkodott a gépen, a többiek „különböző nemzetiségűek”.    Az algériai közlekedési minisztérium „válságstábot” állított fel a szerencsétlenség nyomán. Az al-Vatan című napilap közlése szerint a hatóságok egyelőre nem zárnak ki semmit a baleset lehetséges okai közül, legyen az műszaki hiba, meteorológiai tényező vagy szándékos támadás. A repülőgéppel a Mali északkeleti részén található Gao régió felett létesítettek utoljára kapcsolatot. A térségben aktívak a dzsihadisták, akik a reguláris erők ellen küzdenek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?