Leromboltatta apja luxusvilláját Kim Dzsong Un

Phenjan |

<p>Kim Dzsong Unnak, Észak-Korea fiatal vezetőjének nem kell apja aranykalitkája, ugyanis leromboltatta Kim Dzsong Il 9000 négyzetméteres phenjani luxusvilláját &ndash; írta a Die Welt című német napilap internetes oldala szerdán.</p>

 

A phenjani palota egyenlővé tétele a földdel illeszkedik a családi hagyományba: már Kim Dzsong Il is előszeretettel rombolt, majd épített újra hasonló épületeket, vagy parkosította be a csupasszá vált területet. Most azonban neki is hasonló jutott osztályrészül, hiszen egy 2013. február 22-ei műholdas felvétel arról tanúskodik, hogy a néhai "kedves vezető" kedvenc villája nem áll már, sőt a területet birtokukba vették a növények.    Kicsit lejjebb azonban érintetlen pompájában látható egy másik, tavaly nyáron felhúzott épület, amelyben a vélekedések szerint Kim Dzsong Il húga él férjével. A villa egy tíz négyzetkilométeres, katonailag megerősített területen található, amelyet Kim Dzsong Il 1994 és 2011 között alakított ki otthonának "55-ös vendégház" néven.    Legkisebb fia azonban saját aranykalitkára vágyott, így valószínűleg jelenleg abban a városi luxusépületben él, amely az irodája mellett áll. Ezt a villát mindössze 3 hónap alatt építették fel 2009-ben, és a Kim-klán fényűző életmódjához képest meglehetősen kicsi és szerény.    Természetesen az a forgatókönyv sem kizárt, hogy Kim Dzsong Un új helyre költöztette nagynénjét, ő pedig birtokba vette az "55-ös vendégházat".    Bár az idősebb nemzedékkel szembeni ilyen és ehhez hasonló eljárás szokatlannak nevezhető egy konfuciánus családban, nem szentségtörés. Egy dinasztia fejének előjogai vannak, és attól kezdve, hogy Kim Dzsong Un átvette ezt a szerepet elhunyt apjától, Kim Dzsong Il húgának illik meghajolnia akarata előtt.    Mellesleg már Kim Dzsong Il sem költözött be apja, az országalapító Kim Ir Szen otthonába, inkább saját villát építtetett magának a régi családi fészek mellé.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?