Lengyel fogságban marad Karol M.

Krakkó/Pozsony |

<p>Továbbra is lengyel cellában marad Karol M.</p>

A két rendbeli gyilkossággal vádolt férfi kiadatásáról döntő illetékes krakkói bíróság szerdai tárgyalását ugyanis január 21-ére napolták el, mert a szlovák szervek újabb dokumentumokkal szolgáltak.

A Čas.sk portál úgy tudja, a szlovák igazságszolgáltatási szervek csak szlovák nyelvű dokumentumokat továbbítottak, csak az illetékes lengyel ügyészségnek, s mindezt csak kedden tették meg. Karol M. lengyelországi védője is jelezte, hogy újabb iratokat terjeszt elő, amelyeket szlovák jogász kollégájától kap majd meg.

Karol M. a gyanú szerint a 2004-es dunahidasi (Most pri Bratislave) kettős gyilkosság kitervelője és egyik végrehajtója volt. Juraj G.-vel akartak végezni, ezért géppisztollyal szinte szitává lőtték az autóját. A járműben azonban nem a férfi, hanem annak fia és élettársa ült - mindketten életüket vesztették.

Karol M. négy éve volt szökésben. Krakkóban, egy bérelt házban él. A lengyel hatśágok szerint csak néhány hónapja tartózkodott északi szomszédunknál, előtte több eurpai uniós országban is megfordult. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?