Lemondott a madridi rendőrség vezetője, miután bűnösnek találta a bíróság öt fiatal halála ügyében

Madrid |

<p>Lemondott Emilio Monteaguado, a madridi rendőrség vezetője, miután a bíróság vétkesnek találta öt fiatal halálában, akiket a tömeg taposott halálra 2012. november elsején egy madridi sportcsarnokban egy Halloween-ünnepségen - adta hírül az Europa Press hírportál hétfőn.</p>

A rendőri vezetőt gondatlanságból elkövetett emberölésben találták bűnösnek. Az indoklás szerint a rendőrség sorozatos mulasztásokat követett el, például a rendezvény biztosításához kevés rendőrt vezényeltek a Madrid Arenába, akik ráadásul szétszóródtak a helyszínen, így képtelenek voltak megakadályozni a tragédiát. A bíró rámutatott arra is, hogy már a bejáratnál tömeges italozásba kezdtek a fiatalok, de a rendfenntartók nem tettek semmit ez ellen.    Az egész Spanyolországot megrázó tragédia ügyében összesen tizenhat embert talált vétkesnek a bíróság. Az ügy elsőrendű vádlottja a rendezvényt szervező cég vezetője, akit négy év börtönre ítéltek. A törvényszék szerint a szerencsétlenség azért következett be, mert a tízezer fő befogására alkalmas épületbe körülbelül 23 ezer embert engedtek be. Bűnösnek találták többek közt a helyszíni ügyeletet ellátó két orvost is, mert hanyagul végezték a dolgukat a baleset idején.     Az ítélet még nem jogerős.    A tragédia éjszakáján a tanúk szerint azért alakult ki tolongás, mert sokan megrémültek a horrorisztikus hangulatú rendezvényen fellobbanó tűzijáték-fáklyáktól. A kitört pánikban az emberek egymást taposva próbáltak menekülni és a biztonsági őrök hiába igyekeztek az épületet kiüríteni az egyetlen nyitva tartott kapun keresztül. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?