Lemond az Európai Bizottság brit tagja

Brüsszel |

<p>Jonathan Hill, az Európai Bizottság brit tagja szombaton bejelentette a távozási szándékát, miután a kilépést pártoló tábor nyerte meg a Nagy-Britannia uniós tagságáról tartott népszavazást.</p>

A pénzügyi stabilitásért és pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztos szombati közleményében tudatta, hogy rendkívül csalódott a referendum végeredménye miatt, de azt nem lehet meg nem történtté tenni.

"Azt akartam, hogy másképp végződjön a népszavazás, de a brit nép máshogyan döntött, így működik a demokrácia" - fogalmazott Hill, aki a brit Konzervatív Párt képviselőjeként korábban tagja volt a londoni parlament felső kamarájának, a Lordok Házának.

"Nem gondolom, hogy helyénvaló lenne, ha továbbra is brit uniós biztosként folytatnám, mintha mi sem történt volna. Ezért értesítettem Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét a lemondásomról" - közölte Hill, hozzátéve, hogy fontosnak tartja hivatala rendezett átadását, amelyre reményei szerint a következő hetekben sor kerülhet.

Jean-Claude Juncker sajnálatát fejezte ki a brit biztos döntése miatt, amelyet mindazonáltal elfogadott, és közölte, hogy Jonathan Hill portfólióját Valdis Dombrovskis, a bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke veszi át.

A kiválási folyamat lezárultáig Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagjának számít, annak minden jogával és kötelezettségével. Londonnak ezért egészen a tényleges kilépésig jogában áll új tagot jelölnie a huszonnyolc tagú bizottságba, a portfóliók elosztása azonban a bizottsági elnök hatásköre, és a biztosok személyét az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos adatok szerint a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?