Legkevesebb három embert lőtt agyon egy fegyveres Las Vegas egyetemén

Legkevesebb három embert lőtt agyon egy fegyveres Las Vegas egyetemén

Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történt szerdán, az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak – közölte a nagyváros rendőrsége.

A helyi hatóság szerda este a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában az áll, hogy a vizsgálat tart, ugyanakkor azt is közölték, hogy a veszélyhelyzet elmúlt, a gyanúsított halott, a sérültek számáról, és állapotáról későbbre ígértek tájékoztatást.

Az incidensről egyelőre nem közöltek részleteket, valamint egyelőre a feltételezett elkövető halálának körülményeiről sem adtak tájékoztatást. Annyit tudni, hogy a Nevadai Egyetem gazdasági karának otthont adó épülethez riasztották a rendőröket szerdán napközben.

Las Vegas egyik kórháza, a Sunrise Hospital ezzel egy időben arról adott hírt, hogy sürgősségi osztályukon három embert ápolnak a lövöldözés nyomán. Az intézmény traumatológiai igazgatója azt közölte, hogy a lövöldözés hírére átmenetileg életbe léptették a tömegsérülésekre vonatkozó eljárási rendet, de a kórház később visszaállt a normál működésre.

A las vegasi eset két napon belül a második több halálos áldozatot követelő lövöldözés volt az Egyesült Államokban.

Kedden Texas államban, Austin városban több helyszínen összesen hat emberrel, köztük szüleivel végzett egy 34 éves férfi. A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint a tettes először, vélhetően még hétfőn éjszaka, szüleit gyilkolta meg otthonukban, majd kedd reggel egy iskola biztonsági őrét megsebesítette. Ezt követően egy másik helyen két embert halálosan sebesített meg. A férfi délután egy kerékpárosra nyitott tüzet, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, az esti órákban pedig egy betöréshez kiérkező rendőrre lőtt rá, nem életveszélyes sérüléseket okozva. A tettes a helyszínről autóval menekült el, de balesetet szenvedett, és a rendőrök így fogták el. A betörés helyszínén a hatóságok még két holttestet találtak.

Joe Biden elnök a két erőszakos esemény nyomán ismét arra szólította fel a Kongresszust, hogy fogadja el az általa javasolt törvényt a támadó fegyverek és nagy kapacitású tölténytárak betiltásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?