Legalább nyolc embert sebesített meg egy késes támadó Minnesotában

St. Cloud |

<p>Legalább nyolc embert szállítottak kórházba az amerikai Minnesota állambeli St. Cloud város egyik bevásárlóközpontjában elkövetett késes támadást követően - közölték a helyi hatóságok. A támadást vasárnap az Iszlám Állam szervezete vállalta magára.</p>

A St. Cloud-i bevásárlóközpontban szombat este történt késes támadás, a rendőrség közlése szerint az elkövető meghalt. Az áldozatok állapota nem súlyos, heten már elhagyhatták a kórházat, miután ellátták sebesüléseiket.

A CBS Minnesota hírtelevízió internetes felülete szerint a támadó biztonsági egyenruhát viselt, utalást tett Allahra, és megkérdezte az egyik áldozatot, hogy muzulmán-e.

A késelőt egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt állította meg, halálos lövést adott le rá - tette hozzá a hírtelevízió. 

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó két szemtanú arról számolt be, hogy arra lettek figyelmesek, hogy emberek kezdtek feléjük rohanni. Más szemtanúk is arról számoltak be, hogy sikoltozó emberek menekültek a támadó elől. A bevásárlóközpontot és környékét lezárták a hatóságok.

Az Iszlám Állam nevű szíriai-iraki terrorszervezet szócsöveként működő Aamák hírügynökség vasárnap azt állította egy közleményben, hogy az egyik támogatójuk volt a késelő.

"A tegnapi minnesotai késes támadó az iszlám állam katonája volt, és annak a felhívásnak tett eleget, hogy célba kell venni a keresztesek koalíciójához tartozó államok polgárait" - írta az Aamák azokra az országokra utalva, amelyek Szíriában és Irakban felvették a harcot az Iszlám Állammal. A hírügynökség állításának hitelességét nem lehet bizonyítani.

Az Egyesült Államokban több incidens is történt szombat este. New Jerseyben csőbomba robbant egy futóversenyen, de senki nem sérült meg. Nem sokkal később egy szemetes konténer robbant be New York-ban, a detonációban legalább 29 ember sérült meg könnyebben. Az utóbbi incidenst New York polgármestere szándékos cselekedetnek minősítette, ugyanakkor leszögezte: semmi nem utal arra, hogy terrorakció történt volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?