Lázár: a magyar kormány nem akar háborúzni a sajtóval

Budapest |

<p>Nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzon, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette az elmúlt húsz évben - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában az új médiaszabályozással kapcsolatban.</p>

A frakcióvezető szerint a cél, hogy megpróbáljanak olyan kérdéseket szabályozni, amelyek eddig nem voltak szabályozva, "viszont ha nem működik a dolog, akkor korrekcióra szorul" - fűzte hozzá.
A Magyar Szocialista Párt felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és politikusok is negatívan szóltak az új médiaszabályozásról - mondta Lázár János. Szerinte az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, "mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal" - jelentette ki.
A frakcióvezető elmondta, hogy a médiaszabályozás valóban érzékeny kérdés, de a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak.
A szkepticizmus leginkább a jogalkalmazókkal szemben erős - vélte Lázár János. "Én azt gondolom, annyi bizalomra mindenféleképpen szüksége van a médiahatóságnak, hogy alkalmazni tudja a jogszabályt, és ha rosszul alkalmazza vagy gondok lesznek, akkor a tiltakozás hatására az Országgyűlés meg fogja változtatni ezt a törvényt" - hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?