Lányokat toborzott az Iszlám Állam számára egy spanyol nő

Madrid |

<p>A gyanú szerint kislányokat és kamaszlányokat toborzott a dzsihadista terrorszervezet, az Iszlám Állam (IÁ) számára egy spanyol nő, akit kedden őrizetbe vettek a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote szigetén - közölte a spanyol belügyminisztérium.</p>

A hatóságok szerint a nő közvetlen kapcsolatot tartott fenn a szervezet szíriai vezetésével, feladata a toborzáson túl az volt, hogy megkönnyítse a beszervezett lányok eljutását az IÁ által ellenőrzött területekre. A spanyol állampolgárságú nő idén már a 47-ik olyan személy, akit a terrorszervezettel való együttműködés miatt vettek őrizetbe a dél-európai országban. Legutóbb szombaton a rendőrök egy marokkói férfit állítottak elő Barcelonában, aki az internetes közösségi oldalakon terjesztette az IÁ propagandáját. A bíróság kedden döntött az előzetes letartóztatásáról. Mivel a közösségi oldalakon egyre több olyan bejegyzést találtak, amelyben említést tesznek Spanyolországra az Iszlám Államhoz kapcsolódóan, a belügyminisztérium továbbra is fenntartja a megemelt terrorvédelmi készültséget, amelyet a június 26-i Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban elkövetett merényleteket követően módosított az eddig 3-as szintű, közepes kockázati besorolásból a 4-es, magas kockázatú fokozatra az ötpontos skálán. Ez a többi között azt jelenti, hogy fokozott a rendőri jelenlét az utcákon, és megerősítették a nagy forgalmú, stratégiai fontosságú épületek védelmét, amelyek egy feltételezett támadás célpontja lehetnek. Több rendőr látható például a vasútállomásokon, buszpályaudvarokon, repülőtereken.  A minisztérium szerint ugyanakkor közvetlen terrorfenyegetés nincs a dél-európai országban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?