Lánya megszületése sem javít a francia elnök népszerűségén

Párizs |

<p>Lánya megszületése sem javít a francia államfő tetszési mutatóján: Nicolas Sarkozy a szavazatok alig 36 százalékát kapná az elnökválasztás második fordulójában, ha most tartanák a választást, amelyet a szocialisták megválasztott jelöltje, Francois Hollande nyerne meg 64 százalékkal - derül ki a BVA közvélemény-kutatóintézet csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.</p>

Az első fordulóban az ellenzéki jelölt 39, míg a hivatalban lévő államfő 23 százalékot érne el.
Tény, hogy a felmérés még azelőtt készült, hogy szerda este megszületett Sarkozy első lánya. A francia tömegtájékoztatási eszközökben megkérdezett elemzők ugyanakkor egyöntetűen úgy vélték: az örvendetes esemény sem tudja ellensúlyozni az államfő hitelvesztését a közvélemény előtt.

A közvélemény-kutatók szerint egyébként Nagy-Britanniában sem volt hatással Tony Blair vagy David Cameron miniszterelnökök gyermekének megszületése a két politikus népszerűségi mutatójára. A legjobb esetben is csak egy hétig tartó javulást eredményezhet a francia elnöki pár kislányának születése Sarkozy megítélésben.

A felmérés szerint a centrista Jean-Louis Borloo közelmúltban bejelentett visszalépése sem javított az államfő esélyein a jövő évi elnökválasztáson, akinek július óta nem változott a népszerűsége. Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökjelöltje azonban három százalékot javított prognózisán: 19 százalékkal a harmadik helyen végezne az elnökválasztás első fordulójában, ha azt most vasárnap rendeznék meg. 

Egy másik közvélemény-kutató, a CSA legfrissebb elemzésében úgy vélte, hogy Nicolas Sarkozy újraválasztási reményeit az is nehezíti, hogy a franciák 61 százaléka kizárta azt a lehetőséget, hogy rá szavazzon az első fordulóban.

A megkérdezettek 65 százaléka úgy véli hogy Hollande inkább balközép, míg 19 százaléka szerint "valóban baloldali" programmal indul majd neki az elnökválasztásnak. A franciák 59 százaléka szerint a Szocialista Párt elnökjelölt-állító előválasztása megerősítette és összefogta a legnagyobb ellenzéki pártot. A jobboldali szavazók 61 százaléka azt szeretné, ha 2017-ben a jobboldal is mindenki számára nyitott előválasztáson jelölné ki államfő-jelöltjét.

A köztársasági elnökválasztás első fordulóját 2012. április 22-én, a második fordulót május 6-án tartják. Sarkozy hivatalosan még nem jelentette be, hogy újra indulni fog, de azt Franciaországban mindenki kész tényként kezeli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?