Kurd-török öszecsapás: 38 halott

Ankara |

<p>Huszonhárom kurd felkelő és tizenöt katona halt meg fegyveres összetűzésben Törökország délkeleti részén - közölte szombaton a török vezérkari főnök sajtószolgálata</p>

A harcok pénteken zajlottak Hakkari tartomány Iránnal és Irakkal szomszédos körzetében, Szemdinliben. A hivatalos közlemény szerint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) felkelői iraki területről, nehéztüzérségi támogatás mellett indítottak támadást egy katonai állás ellen. A hadsereg válaszcsapásában tüzérséget és helikoptereket vetett be. Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozattal járó támadás az idén a szeparatista kurd felkelők részéről a kormányerők ellen.
A török hadsereg az elmúlt hetekben többször is intézett légitámadást Észak-Irakban feltételezett kurd felkelők ellen, februárban rövid szárazföldi hadműveletet is végrehajtott iraki területen. A katonaságtól származó tájékoztatások szerint a tél végi műveletben 240 kurd felkelőt öltek meg, míg a hadsereg vesztesége 27 fő volt.
Az Európai Unióban terrorista szervezetként számon tartott PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot egy független kurd államért. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?