Kuba és az EU újra együttműködik 5 év után

Brüsszel |

<p>Az Európai Unió és Kuba hivatalosan is felújította a kölcsönös együttműködést egy csütörtökön Havannában aláírt megállapodással.</p>

Louis Michel, az Európai Bizottság fejlesztési segélyekért felelős biztosa és Felipe Pérez Roque kubai külügyminiszter látták el kézjegyükkel a dokumentumot, amelyben az EU vállalja, hogy jövőre összesen 25 millió eurót folyósít a közép-amerikai országnak többek között környezetvédelmi, a természeti katasztrófák elleni védekezést javító, valamint tudományos és kulturális projektekre. A megállapodás kereskedelmi könnyítéseket is kilátásba helyez. Az EU ezen felül kétmillió euró azonnali segélyt nyújt a múlt hónapban Kubán végigsöprő hurrikánok, a Gustav és az Ike áldozatainak.

A kubai külügyminiszter kiemelte, a megállapodás úgy újítja fel a párbeszédet Havanna és Brüsszel között, hogy közben nem ír elő feltételeket a szigetország számára.

A huszonhetek állam- és kormányfői júniusban feloldották a Kuba ellen 2003-ban elrendelt - jelképes, lényegében csak a magas szintű látogatásokat ellehetetlenítő - uniós szankciókat. Az EU azután szakította meg az együttműködést, hogy Kubában hosszú börtönbüntetésre ítéltek 75 ellenzékit. Közülük húszan azóta visszanyerték a szabadságukat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?