Kozmetikázott magyarországi szegénység

Budapest |

<p>A magyar statisztikai hivatal módszertanváltásának köszönhetően jelentősen, legalább 1,2 millió fővel csökkenhet papíron a létminimum alatt élők száma Magyarországon.</p>

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly nyáron jelentette be, hogy megszünteti a létminimum számítását, mert az szerinte nem mutatja jól a szegénység helyzetét. A KSH 2014-es adatai szerint a magyar háztartások több mint harmada a létminimum alatt élt, ám azóta a hivatal kiderítette, hogy eddig nem a létminimumot mérték, hanem a „szerény megélhetés szintjét”. A Világgazdaság írta meg, hogy ha a KSH átáll az új módszertanra, akkor a létminimum alatt élők száma akár meg is feleződhet. Az eddigi 3,6–3,8 millióról legalább 1,2 millióval csökken a szegénységben élők száma csak a modellváltás miatt.  Ferge Zsuzsa szociológus a Népszabadságnak elmondta, hogy úgy látja, a távolság egyre nagyobb a legszegényebbek és a többiek között. Kolosi Tamás, a Tárki elnöke szerint a magyar népesség 25–30 százaléka (a felső középréteg) „él igazán” Európában, velük szemben igen magas a leszakadtak tömege. Eközben az Eurostat adatai is hasonló folyamatokról árulkodnak, miszerint 2008 óta 28,8-ról 31,7 százalékra nőtt a szegények és a kirekesztettségben élők aránya.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?