Kövér László: A szavazófülkében ugyanúgy védtük a hazát, mint a balassagyarmatiak 1919-ben

Balassagyarmat |

<p>Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság 2010-ben ugyanazt a választ adta a szavazófülkékben, mint a balassagyarmati polgárok 1919. január 29-én: megvédik Magyarországot, megvédik a hazájukat.&nbsp;</p>

Kövér László erről szerdán a Nógrád megyei településen beszélt, ahol 95 éve a balassagyarmatiak fegyvert fogtak az ott állomásozó cseh katonák ellen és a megszállók kiűzésével elérték, hogy a város Magyarország része maradhatott.     A házelnök kifejtette: azért fogadta el az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét, hogy legyen alkotmányos kerete a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének. Hozzátette: azért kell olyan gazdaságpolitikát, amelynek célja az értékteremtő munka megbecsülése, hogy a magyar emberek által megtermelt érték Magyarországon maradhasson.     Ezért védjük meg a magyar földet, hogy "a magyar gazdák urai lehessenek saját életüknek, s folytatunk olyan családpolitikát, amely a magyarságot az összetartozásban gyarapítja" - mondta a több száz ünneplő előtt Kövér László. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?