Korrupcióval gyanúsította meg az ügyészség a guatemalai államfőt

Guatemalaváros |

<p>Korrupcióval gyanúsította meg az ügyészség Otto Pérez Molina guatemalai államfőt, Roxana Baldetti volt alelnököt pedig ezzel párhuzamosan őrizetbe vették - közölte a helyi média szombaton.</p>

Az ügyészség pénteken kezdeményezte, hogy az egyre súlyosbodó korrupciós botránnyal kapcsolatban induljon alkotmányos vádemelési eljárás (impeachment) az elnök ellen. Rajtaütések során megszerzett dokumentumok alapján gyanítható, hogy az államfő közvetlenül érintett a korrupciós botrányban - mondta Thelma Aldana legfőbb ügyész. Otto Pérez Molina szóvivője a történtekre reagálva valószínűtlennek nevezte, hogy az elnök lemondana. Ugyancsak pénteken őrizetbe vették Roxana Baldetti volt alelnököt. A vádhatóság közlése szerint már elegendő bizonyítékkal rendelkeznek ahhoz, hogy azt feltételezzék, hogy Baldetti, akit csalással és megvesztegetéssel vádolnak, dollármillióktól fosztotta meg a közép-amerikai államot. Baldetti és Pérez Molina is tagadta, hogy bűnös lenne. A legutóbbi nagy korrupciós botrányban az ügyészség vádja szerint különböző tisztségviselők kenőpénzeket fizettek azért, hogy ne kelljen a vámot leróni importárukra, és ezzel több millió dollárnyi kárt okoztak az államnak. Roxana Baldetti alelnök májusban lemondásra kényszerült, mert a hatóságok kinyomozták, hogy személyi titkára, Juan Carlos Monzón a bűnözői kör vezetője. Monzónon kívül körülbelül ötven köztisztviselő és magánszemély ellen indult eljárás. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?