Koronavírus - Olaszországban továbbra is napi húsz felett a halottak száma

koronavírus olaszország

Olaszországban újabb 21-gyel emelkedett a halottak száma egy nap alatt és elérte a 34 788-at az egészségügyi minisztérium által szerda este közölt adatok szerint.

Az aktív fertőzöttek száma 15 255-re csökkent, a gyógyultaké pedig elérte a 190 717-et. A halottakat és gyógyultakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 240 760-t. Az utóbbi huszonnégy óra alatt 182 új fertőzöttet szűrtek ki.

Közülük Lombardiában 109-et a korábbi 62 után. Az északi tartományban hatan haltak meg az egy nappal korábbi négyhez képest. A lombardiai Bergamo térségében péntektől megkezdik az ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot a 12 és 17 év közötti fiatalok között is.

A szintén gócpontnak számító Vo' Euganeo teljes lakosságát tesztelték. A 3500 lakosú venetói települést február 23-án két hétre karantén alá helyezték. A vizsgálat eredményét Andrea Crisanti virológus professzor, a padovai egyetem és a londoni Imperial College kutatója a Nature tudományos folyóiratban közölte. A kutatás kimutatta, hogy Vo'Euganeo lakosságának negyven százaléka tünetmentesen volt fertőzött.

Az adatok szerint a közép-olaszországi Lazio tartományban, ahol a főváros Róma is található, 832 az aktív fertőzöttek száma, közülük 630-an házi karanténban tartózkodnak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerdai sajtótájékoztatóján példamutatónak nevezte Spanyolország és Olaszország fellépését a járvány ellen.     Hangsúlyozta, hogy márciusban mindkét ország a koronavírus-járvány tetőzésével küzdött, Spanyolországban napi tízezer új beteget, Olaszországban napi 6500-at szűrtek, mégis sikerült - megfelelő hozzáállással, alázattal és a lakosság együttműködésével - visszaszorítani a fertőzést.

Milánóban szombaton a kórházi ápolók tartanak országos megmozdulást kedvezőbb munkafeltételeket követelve, Rómában pedig a jobbközép ellenzék tüntet. A szervezők bejelentették, hogy megmérik a résztvevők testhőmérsékletét, akik számára kötelező lesz a szájmaszk viselete.

Olaszország egyelőre nem törölte el a karanténkötelezettséget az Európai Unión kívülről érkezők számára. A járvány miatti vészhelyzet egészen július 30-áig érvényben marad. Július 13-án ismét megnyitják a második milánói repülőteret, Linatét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?