Koronavírus – Egyetlen új halálesetet sem regisztráltak Csehországban

koronavírus Csehország

Csehországban csütörtökön 430 új, igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ez 75-tel kevesebb, mint egy hete. Az egészségügyi tárca legfrissebb kimutatása szerint csütörtökön egyetlen cseh állampolgár sem halt meg a vírus okozta Covid-19 betegségben. Erre legutóbb tavaly szeptember 2-án, tehát kilenc hónapja volt példa.

A járvány tavaly márciusi kitörése óta Csehországban 1,66 millió személy betegedett meg bizonyíthatóan Covid 19-ben, az elhalálozások száma eddig 30 142. Míg áprilisban a napi halálesetek száma átlagban 84 volt, az utóbbi napokban már tíz alatt mozgott.

Miközben a koronavírus-járvány gyengül, az oltási folyamat erősödik. Andrej Babiš miniszterelnök pénteki közlése szerint szerdán és csütörtökön egyaránt mintegy 110 ezer adag vakcinát adtak be az embereknek. Jelenleg már a 16 évesek is jelentkezhetnek oltásra. Csehországban továbbra is csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használják. A beadott vakcinák 80 százaléka a Pfizer/BioNTech által gyártott Comirnaty.

Az utóbbi hét napban százezer emberre 24 új fertőzés esett, május elején ez a mutató még száz felett mozgott.

A kórházakban mintegy 480 személy van, s ez a szám 40 százalékkal alacsonyabb, mint egy hete. A orvosok szerint súlyos állapotban mintegy 70 beteg van. Minden kórház már visszatért a korábbi megszokott munkarendjéhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?