Koreai incidens - Lavrov az ENSZ BT-re számít

Moszkva |

<p>Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Koreai-félszigeten történt incidens ügyében arra számít, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa hamarosan megfogalmazza álláspontját, és ez hozzájárul majd a helyzet megnyugvásához.</p>

"A feleknek fel kell ismerniük felelősségüket" - mondta a miniszter csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén, amelyet afgán kollégájával, Zelmai Raszullal tartott megbeszélése után adott.
Kijelentette: Moszkva követeli Észak-Koreától, hogy kerülje el a Dél-Koreával kapcsolatos katonai lépéseket, s megengedhetetlennek tartja a lezajlott akciót, amely áldozatokat követelt.
Közölte: Oroszország a NATO kérésére engedélyezi, hogy területén keresztül ezentúl a katonai szövetség aknák elleni védelemmel ellátott páncélozott szállító járművei is áthaladjanak Afganisztán felé. Oroszország és a NATO az észak-atlanti szövetség legutóbbi, lisszaboni csúcstalálkozóján állapodott meg erről. Ugyancsak a NATO-csúcson született megegyezés arról, hogy az érvényben lévő tranzitmegállapodásokat, amelyek lehetővé teszik a NATO számára "nem pusztító" rakományok, például élelmiszer- és üzemanyag-szállítmányok eljuttatását Oroszország területén keresztül Afganisztánba, az ellenkező irányra is kiterjesztik.
A miniszter szólt arról, hogy Oroszország és Afganisztán kormányközi gazdasági együttműködési bizottságot hoz létre. Mint mondta, előkészület alatt áll és hamarosan elkészül a kormányközi gazdasági-kereskedelmi együttműködési megállapodás, és ez irányozza majd elő a bizottság létrehozását.
Az afgán külügyminiszterrel folytatott megbeszélés egészéről az orosz diplomácia vezetője megelégedéssel nyilatkozott. Mint mondta, számos regionális és nemzetközi kérdés mellett megvitatták az afganisztáni rendezés kulcstényezőit, szó volt Hamid Karzai afganisztáni elnök jövő év elejére tervezett moszkvai látogatásának előkészületeiről is, és jegyzőkönyvet írtak alá a két külügyminisztérium közötti konzultációkról a 2011-2015 közötti időszakra.
Lavrov egy kérdésre válaszolva kifejtette: Oroszország kész részt vállalni az afganisztáni infrastruktúra helyreállításában, elsősorban a Szovjetunió által épített, Afganisztán felemelkedése szempontjából fontos, mintegy 150 objektum helyreállításában, ha meg tudnak állapodni e munkálatok finanszírozásáról.
Végül szintén kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a kábítószer-ellenes harcban folytatódik az orosz-amerikai-afganisztáni együttműködés. A miniszter utalt rá, hogy nemrég orosz szakemberek részvételével számoltak fel afganisztáni droglaboratóriumokat, és nyomatékosan hangsúlyozta: nem orosz-amerikai, hanem háromoldalú akcióról volt szó, amelyben a vezető szerepet az afganisztáni hadsereg vállalta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?