Korea: már fogalmazzák a békenyilatkozatot – aztán faültetés

korea
Szöul |

Komoly és őszinte tárgyalásokat folytatott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök a nukleáris leszereléséről – közölte Jun Jong Csan, a szöuli államfői hivatal szóvivője.

A felek közös nyilatkozat megfogalmazásán dolgoznak, annak tartalmáról, tárgyalásaik eredményeiről az egynapos csúcstalálkozó végén tesznek bejelentést a helyszínen, a demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban.

Kim Dzsong Un délelőtt lépte át a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és kezdte meg a tárgyalásokat Mun Dzse In dél-koreai elnökkel; a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.

Kapcsolódó cikkünk

A tárgyalások több mint másfél órás első fordulója után a felek külön ebédeltek. A tervek szerint a két koreai vezető egy békét és virágzást jelképező fenyőfát ültet el együtt, majd rövid sétát tesznek kettesben, kíséret nélkül, s ezután tartják meg a megbeszélések második fordulóját. 

A szöuli elnök szóvivője azt is bejelentette, hogy este - a felek közös bejelentése után - Kim Dzsong Un felesége, Ri Szol Dzsu is részt vesz a két vezető közös vacsoráján. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?