Klímacsúcs - elengedtek közel 1000 tüntetőt

Koppenhága |

<p>Csaknem mindenkit szabad lábra helyeztek vasárnap a koppenhágai klímavédelmi tömegdemonstráción előző nap előállított közel ezer ember közül, és a dán rendőrség bocsánatot kért a tüntetőkkel szemben alkalmazott eljárásért.</p>

A dán fővárosban szombaton több tízezren követeltek határozott lépéseket az éghajlatváltozás ellen az ENSZ klímakonferencia résztvevőitől. A demonstráción történt rendbontások során 968 személyt állítottak elő. A rendőrség közleménye szerint 13 fő kivételével valamennyit szabadlábra helyezték; konkrét bűncselekmény gyanúja pedig csupán három személlyel kapcsolatban merült fel.
    Egy rendőrségi szóvivő nyilvánosan bocsánatot kért, amiért az előállított tüntetőknek órákig a fagyos földön kellett ülniük megbilincselve. A szóvivő hangsúlyozta, az intézkedések "megelőző jellegűek voltak". Az érintettek többségét azért vették őrizetbe, mert kisebb rendbontó csoportok közvetlen környezetében tartózkodtak, és fennállt a veszélye annak, hogy ők is erőszakos cselekményeket követnek el.
    A tüntetés szervezőinek szóvivője azzal vádolta a hatóságot, hogy "ok nélkül vettek őrizetbe ártatlan embereket", és megsértették emberi jogaikat.
    A szombati demonstrációt 65 ország összesen 515 szervezete hirdette meg közösen. A szervezők szerint 100 ezren, a rendőrség becslése alapján 30 ezren vettek részt a felvonuláson. A menet a dán parlament épületétől az ENSZ klímakonferencia helyszínéhez vonult. A Bella Center konferencia-központban a 192 ENSZ tagország küldöttségei arról tárgyalnak, hogy miként folytatódjon az éghajlatváltozás elleni küzdelem 2012 után, amikor lejár az üvegházgázok kibocsátását szabályozó Kiotói jegyzőkönyv, és hogyan támogassák a fejlett ipari államok a fejlődő országok légkörvédelmi erőfeszítéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?