Kivégezték Csungking "madámját"

Sanghaj |

<p>A nő tizenöt éven keresztül több száz lányt kényszerített prostitúcióra, az áldozatok közül többen megőrültek, legalább heten meghaltak.</p>

Több ezren, köztük sok száz fiatal lány lélegezhetett fel a héten Csungkingban (Chongqing), kivégezték ugyanis Vang Ce-csi-t (Wang Ziji), a "keresztanyaként" is elhíresült helyi madámot. Vang a Fényes Hely nevű teaház hátsó szobáiban több száz fiatal nőt foglalkoztatott másfél évtizeden át prostituáltként, sokszor erőszakkal kényszerítve erre a lányokat. Vang és nővére, Vang Van-ning (Wang Wanning) leendő áldozataikat többnyire a munkát kereső helyi fiatalok közül választották ki, őket különféle kifogásokkal szépségszalonokba vagy hotelekbe csalták, majd onnan a teaházba hurcolták. A bíróság az üggyel kapcsolatban több mint 300 áldozatot hallgatott ki. A lányok elmondása szerint rendszeresen verték, napokon át étel és ital nélkül sötét zárkában tartották őket, személyi igazolványukat elvették, s keresetüket is elkobozták. A fiatal nők közül többen megőrültek az évek során, heten rejtélyes körülmények közt életüket veszítették. Néhányan próbáltak megszökni, egyikük 2003-ban kiugrott a teaház nyolcadik emeletéről, s a zuhanástz túlélte ugyan,  de egész életére lebénult. Őt - társaival együtt - 2009-ben a rendőrök találták meg és szabadították ki.     Vang elfogása és a bordélyház felszámolása kiemelkedő jelentőségű esemény a város történetében. Az akciót a szervezett bűnözés elleni 2009-2010-es kampány során hajtották végre.  A kampányt Po Hszi-laj (Bo Xilaj) a város pártbizottságának tagja hirdetett meg nem sokkal pozíciójának elfoglalása után. Az országszerte híressé vált rajtaütéseken és razziákon 25 ezer rendőr segítségével háromezer bűnözőt fogtak el, köztük  az "alvilág keresztanyjaként" emlegetett, illegális földalatti kaszinókat üzemeltető Hszie Caj-ping-et (Xie Caiping). Három jüanmilliárdos üzletembert, több száz helyi rendőrt és a leköszönt rendőrkapitányt is letartóztatták. Utóbbi, Ven Csiang (Wen Qiang) a madám, Vang Ce-csi egykori szeretője, az évek során 16 millió jüan (578 millió forint) kenőpénzt gyűjtött be. A korrupciós vádakon túl bűncsoportok fedezése és nemi erőszak miatt ítélték halálra, 2010 júliusában végezték ki.     A kampánynak is köszönhetően Po Hszi-laj országos hírnevet szerzett, s tavaly - egyetlen kínai politikusként - a TIME magazin 100 legbefolyásosabb személyiségeinek a listájára is felkerült. Po Hszi-lajt a jövőre esedékes hatalomcsere után a legnagyobb országos hatalmat képviselő szerv, a kilenc fős politikai bizottság központi bizottságának (PBÁB) lehetséges tagjai közt is emlegetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?