Kisebbségi státust kérnek a vietnamiak Csehországban

Prága |

<p>Nemzeti kisebbségi státust kérnek a cseh államtól az országban élő vietnamiak. A hivatalos kérvényt a Csehországban működő vietnami szervezetek képviselői írták alá, s a kormányon kívül a képviselőház elnökségének is megküldték.</p>

 

"A Cseh Köztársaságban élő vietnamiak szövetsége és a vietnami nemzetiségűeket tömörítő többi csehországi szervezet közös kérést nyújtott be a kormányhoz és a parlamenthez, hogy a vietnamiakat ismerjék el hivatalos nemzeti kisebbségnek" - közölte Tran Viet Hung, a vietnamiak egyik vezetője csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján. "Kérésünk célja, hogy a vietnamiak minél jobban integrálódjanak a cseh társadalomba" - tette hozzá. A vietnami közösség ugyanakkor azt is kéri, hogy képviselőt küldhessen a kormány mellett tanácsadói szerepet betöltő kisebbségi tanácsba.Cseh állampolgárságot egy külföldi azután kérhet a prágai belügyminisztériumtól, hogy hivatalos engedéllyel legalább öt éve él az országban, büntetlen előéletű, s adót és társadalombiztosítást fizet. Ugyanakkor igazolnia kell, hogy a cseh állampolgárság felvétele után megválik előző állampolgárságától. Az ötéves tartózkodástól a hatóságok eltekinthetnek, például ha a kérvényező Csehországban született, egyik szülője cseh állampolgár, vagy cseh szülők örökbe fogadták. A kisebbségi tanács legutóbbi novemberi ülésén már megtárgyalta a vietnamiak kérvényét, de semmiféle ajánlást nem fogalmazott meg. A cseh belügyminisztérium ugyanakkor ellenzi a vietnamiak kérésének a teljesítését. Azzal érvel, hogy a vietnamiak gazdasági okokból telepedtek le Csehországban, s közösségük nem a történelmi fejlődés eredménye. A minisztérium azt is állítja, hogy a vietnamiak nem igyekeznek kellőképpen betagozódni a cseh társadalomba. Ezt az állítást a vietnamiak határozottan visszautasították. "Számunkra, akik első generációs vietnamiként élünk Csehországban nehéz a cseh nyelv. Nagy az akadály. A második generáció tagjai már beszélik a cseh nyelvet. A szülők iskoláztatják őket, s eredményeik jók" - mutatott rá Tran Viet Hung. A 2001-es népszámláláskor 17 500, míg tavaly 30 ezer személy vállalta a vietnami nemzetiséget. A cseh belügyminisztérium kimutatása szerint hivatalos engedéllyel 58 ezer vietnami tartózkodik az országban. Becslések szerint jelenleg mintegy 100 ezer vietnami él Csehországban. A cseh állam hivatalosan 12 nemzetiséget ismer el. Köztük van a magyar kisebbség is, bár az sem őshonos az országban. A magyarok döntően a csehszlovák állam idején telepedtek le Csehországban. A tavalyi népszámláskor valamivel több mint kilenc ezer személy vállalta magyar nemzetiséget. A hatályos cseh törvények szerint egy nemzeti kisebbséget azon a cseh állampolgárok csoportja alkot, akik Csehországban élnek, s etnikai származásukban, nyelvükben, kultúrájukban, hagyományaikban különböznek a többségi csehektől és igénylik a nemzeti kisebbségként való elismerést. A törvény azt is megjegyzi, hogy a nemzetiségnek történelmileg kellett kialakulnia az ország területén.Egy-egy nemzetiség hivatalos elismerése a cseh kormány jogköre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?