<p>Egy másik országban Hszi Csin-ping hatalomkoncentrációja az újkori totalitarizmus vádját váltaná ki. Kínában azonban Hszi magatartása inkább dicsérő fogadtatásra talált, s megfigyelők úgy látják, az elnök beteljesítheti a nemzeti újraébredést jelentő „kínai álmot”.</p>
Kína új császára
Van egy anekdota, amely Nixon amerikai elnök 1972-es kínai látogatásából származik, s mellyel azt szokták szemléltetni, a kínai vezetők mennyire messzire tekintenek vissza a történelemben. Csou En-laj, Mao szorgalmas helyettese arra a kérdésre, vajon mi a tanulsága a francia forradalomnak, állítólag ezt válaszolta: túl korai a kérdés. Igaz, a jelenlévő diplomaták szerint Csou nem az 1789-es, hanem az 1968-as eseményekre gondolt, tehát tényleg korai volt a kérdés. A régi rend és a forradalom Ezután a hamis kezdet után a francia forradalom tanulságai visszatértek Kínába. Röviddel a Kínai Kommunista Párt 2012-es 18. nemzeti kongresszusa után állítólag minden vezető kommunista káder számára kötelezővé tették Alexis de Tocqueville 1856-ban kiadott művét, A régi rend és a forradalmat. A könyvet leginkább Wang Ki-san, Hszi korrupcióellenes kampányának vezetője, s az elnök talán legközelebbi embere méltatta. Tocqueville úgy érvel könyvében, hogy Franciaország növekvő prosperitása a 18. században megnehezítette az ország kormányzását. Ahogy az emberek tehetősebbé váltak, érzékenyebbek lettek a növekvő szociális és gazdasági egyenlőtlenségekre, s nagyobb nemtetszéssel viseltettek a gazdagok és hatalmon lévők iránt. A rendszer megreformálására tett kísérletek csak még jobban kidomborították a hiányosságait. Forradalom következett, amely elsöpörte a monarchiát és a nemességet. Szó szerint hullottak e fejek. Riválisok mellékvágányra A Kínai Kommunista Párt nemrég lezajlott 19. kongresszusa megmutatta, mennyire vették szívükre a kínai vezetők Tocqueville meglátásait. Hszi Csin-ping kinyilvánította megkérdőjelezhetetlen hatalmát pártja és országa fölött. Hszi már az első ciklusa alatt konszolidálta hatalmát, sokat visszavéve Teng Hsziao-ping intézkedéseiből, beleértve a kínai gazdaság megnyitását, a párt és a kormány kettéválasztását, s a nemzetközi és védelmi politikával kapcsolatos visszafogott hozzáállást. Hszi a potenciális riválisait is mellékvágányra tette, elsősorban a kiterjedt korrupcióellenes kampánya segítségével, mellyel korábban érinthetetlennek tűnő tisztségviselőket is megcéloztak. Nevéhez köthető a párt központi bizottságának eddigi legalaposabb tisztogatása, de Hszi a legenyhébb kritikára, illetve az egyet nem értés legenyhébb jelzéseire is azonnal lecsapott. Betiltotta például a vele kapcsolatos internetes vicceket, köztük olyanokat, amelyek Micimackóhoz hasonlították.Egy másik országban hasonló intézkedések hangos kritikát váltottak volna ki, s képviselőjüket azzal vádolnák, hogy régimódi lenini típusú diktatúrát akar bevezetni. Kínában azonban mindez pozitív visszhangot váltott ki, s a megfigyelők úgy vélik, Hszi vezetésével beteljesül a „kínai álom”, azaz az ország újraéledése. A „kínai álom” Csakhogy sokak számára ez az álom a rémálommal határos. Az ország utóbbi évtizedekben tapasztalt gyors gazdasági növekedését lehetővé tevő munkaerő-fölösleg a riasztó demográfiai trendeknek köszönhetően hamarosan munkaerőhiánnyá változhat. De nagy gond a víz szennyezettsége és hiánya, amely karöltve a szén-dioxid-kibocsátással és a légszennyezés már-már halálos szintjével kockára teszi az emberek egészségét és Kína gazdasági teljesítményének fenntarthatóságát. Ezenkívül a kínai GDP növekedése nagyrészt a gyorsan növekvő adósság és a kiterjedt ingatlanpiaci buborék eredménye. Még a kínai elemzők is beismerik, hogy világszinten is Kínában a legnagyobb az egyenlőtlenség a bérek terén. Amint a szegények még szegényebbé s a gazdagok még gazdagabbá válnak, sokan felteszik a kérdést, vajon ezt jelenti-e a „szocializmus kínai módra”. Persze, mindig akadnak optimisták, akik a dolgok pozitív oldalát látják. Kína adósságának túlnyomó részével önmagának tartozik, mert a politikai prioritások éppen annyira serkentik a hitelezést, mint az üzleti szféra. Kína támogatja a nemzetközi törekvéseket a környezetszennyezés és a klímaváltozás terén. Az emberek többsége mégiscsak tehetősebbé válik, még ha egyenlőtlenül is. És Hszi Csin-ping adminisztrációja legalább megpróbál tenni valamit a kommunista pártban járványként terjedő korrupció ellen. Egyensúlyozó mechanizmusok Bizakodjunk abban, hogy legalább valami igaz abból, amit a kínai propaganda mond – ha a kínai gazdaság összeomlana, azt az egész világgazdaság megsínylené. De még ha az optimisták állításai részben igazoltak is, Hszi állítása, melyszerint Kína megtalálta a modern társadalom és gazdaság irányításának jobb módszerét, enyhén szólva túlzásnak tűnik. Igaz, akár az amerikai elnök Donald Trump elképesztő bohóckodását, akár a populista nacionalizmus Európa-szintű felemelkedését nézzük, azt látjuk, a demokratikus országok is kiveszik a részüket a trendből. Ám a demokratikus rendszereknek megvannak a beépített egyensúlyozó mechanizmusai, amelyek lehetővé teszik, hogy korrigálják önmagukat anélkül, hogy erőszakhoz vagy repressziókhoz nyúlnának. Ez viszont nem érvényes Hszi Csin-ping Kínájára. Az országban évekig komoly társadalmi vita folyt arról, milyen szerepet kellene az államnak vállalnia gazdasági ügyekben. Az egyik tábor azt állította, hogy ha a kommunista párt engedne a gazdaság szorításából, azzal törvényszerűen elveszítené az állam feletti hatalmát. A másik tábor ennek pont az ellenkezőjét hirdette: hacsak nem adja ki a kezéből a gazdaság irányítását, a párt elveszíti politikai hatalmát, mivel a gazdasági nehézségek halmozódnak, és a fejlődés kevésbé fenntartható lett. Hszi egyértelműen az előző táborba tartozik. Nagy hatalom, nagy felelősség Hszi Csin-ping nem csupán a párt hatalmát növeli, hanem a sajátját is. Valójában senki sem tudja, ki éri el a kommunista párt vezető szintjeit, és kit taszítanak le azért, mert nem ért egyet a legfőbb vezetővel. Ez persze nem tartja vissza a kívülállókat a spekulációktól, ám ennek a találgatós játéknak nincs sok értelme. Hszi, mint minden más teljhatalmú uralkodó, olyan udvaroncokat fog kiválasztani, akik követik őt, bármerre menjen is. Nagy hatalommal azonban nagy felelősség jár – és ebben Hszi Csinping hatalma gyakorlatilag abszolút. Egy ember számára ez nehéz teher. Jóllehet, Hszi sokkal okosabb Trumpnál (ami, lássuk be, nem egy nagy teljesítmény), de ez még nem garantálja Kína stabil és prosperáló jövőjét. És ha a dolgok rosszra fordulnak, mindenki tudni fogja, kit kell okolni. Ez az oka annak, hogy a diktatórikus dinasztiák rendre ugyanúgy végzik. Még Tocqueville-t sem kell olvasni hozzá. Chris Patten, Hong Kong utolsó brit kormányzója, volt EU-biztos, az Oxfordi Egyetem kancellárja © Project Syndicate
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.