Kína béketárgyalásokra szólított fel

Csin Kang

Béketárgyalásokra szólított fel az ukrajnai konfliktusban kedden Pekingben, az Országos Népi Gyűlés éves ülése alkalmából adott nyilatkozatában Csin Kang kínai külügyminiszter.

„Minden fél legitim biztonsági érdekeit tiszteletben kell tartani” – hangoztatta a miniszter.

„Ezt a válságot nem Kína teremtette. Kína nem részese a konfliktusnak, és egyik félnek sem szállított fegyvert” – szögezte le Csin, s egyben értetlenségét fejezte ki, hogy miért kellene Kínát hibáztatni, szankcionálni vagy fenyegetni az ukrajnai háború miatt. „Ez teljességgel elfogadhatatlan” – nyomatékosította. Az Egyesült Államok és más nyugati országok az elmúlt hetekben többször kilátásba helyezték, hogy büntetőintézkedésekkel sújtják Kínát, ha fegyvert szállít Oroszországnak.

Kína februárban mutatta be javaslatát az ukrajnai háborúval kapcsolatban, melyben az állt, hogy az országok szuverenitását tiszteletben kell tartani, véget kell vetni a hidegháborús mentalitásnak, fegyverszünetre van szükség, és vissza kell térni a béketárgyalásokhoz. A javaslat nem szólította fel Oroszországot, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából.

„Úgy tűnik, van egy láthatatlan kéz, amely a konfliktus elnyújtásán és eszkalációján dolgozik, és egy bizonyos geopolitikai terv érdekében használja az ukrajnai válságot” – fogalmazott Csin Kang, aki szerint „a konfliktus, a szankciók és a nyomásgyakorlás” nem fogja megoldani a problémát. „Amire most szükség van, az a nyugalom, a józanész és a párbeszéd” – magyarázta a kínai külügyminiszter.

„Amint lehet, meg kell kezdeni a béketárgyalási folyamatot, és tiszteletben kell tartani minden fél legitim biztonsági aggodalmait” – mondta a kínai külügyminiszter. Csin szerint két lehetőség van: vagy megszűnik az ellenségeskedés és helyreáll a béke, vagy „még több olajat öntenek a tűzre”, és a konfliktus kiszélesedik és ellenőrizhetetlenné válik.

Csin a kínai-orosz kapcsolatokat a „nemzetközi kapcsolatok új modelljének” nevezte. Mint mondta: egyes országok hidegháborús szemüvegen keresztül tekintenek erre a kapcsolatra, de Csin szerint nincs szó katonai szövetségről, és egyetlen más országgal sem keresik a konfliktust. „Minél turbulensebbé válik a világ, annál jobban fejlesztenünk kell a kínai-orosz kapcsolatokat” – tudatta Csin Kang.

Hszi Csin-ping kínai elnök az Országos Népi Gyűlés konzultatív bizottságában, a küldöttek előtt az Egyesült Államokat és a nyugati országokat bírálta. Szerinte a Nyugat „bekerítette, féken tartja és elfojtja” Kínát, ami miatt az ország fejlődése „példátlan kihívásokkal” néz szembe – jelentette a kínai állami média.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?