Kína az ütőkártya az észak-koreai válság megoldására

Washington |

<p>Továbbra is Kína az egyetlen ütőkártya az észak-koreai nukleáris válság megoldására, hiába sürgetnek többen erőteljesebb fellépést a phenjani rezsimmel szemben annak első interkontinentális ballisztikus rakétatesztje után - hangsúlyozta James Woolsey, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) régebbi igazgatója.</p>

Az egykoron Bill Clinton volt amerikai elnök kormányzatát szolgáló Woolsey az AOL.com honlapon csütörtökön megjelent interjújában azt mondta, nem egyszerű végrehajtani egy rezsimváltást Északon.

"Nagyon nehéz lenne egy rezsimváltás Észak-Koreában, és nem tudom, milyen adu van a kezünkben" - folytatta Woolsey. "Kim Dzsong Un nem az a fajta vezető, akit pusztán észérvekkel lemondásra lehetne bírni."

"Úgy gondolom, hogy Kína az egyetlen esélyünk" - tette hozzá az egykori CIA-igazgató. "Rá kell bírnunk Kínát arra, hogy működjön velünk együtt, és folytassa, illetve fokozza a gazdasági nyomást. (.) Úgy vélem, hogy Kínánál van a labda."

Woolsey szerint ennek érdekében megállapodást kellene kötni Pekinggel.

A CIA-igazgató emellett bírálta Donald Trump amerikai elnök twitterezési szokásait. 

"Attól tartok, hogy valós esély van egy nukleáris válságra" - mondta a CNN amerikai hírcsatornának Woolsey. "Valódi katasztrófa lenne, ha a Fehér Ház egy nukleáris válság kellős közepén a Twittert használná."

Észak-Korea kereskedelmének csaknem 90 százalékát Kínával bonyolítja. Donald Trump szerdán megkérdőjelezte Peking erőfeszítéseinek őszinteségét, és rámutatott, hogy a kínai-észak-koreai kereskedelem volumene az elmúlt időszakban csaknem 40 százalékkal nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?