Kilencvenéves a brit uralkodó

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már tavaly szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.   Idős kora és uralkodási időrekordja ellenére természetesen szóba sem kerül II. Erzsébet királynő "nyugdíjba vonulása".   Életbiztosítási szakértők már a 70. születésnapján is még legalább negyedszázadnyi további, egészségben leélt életévet valószínűsítettek számára. Édesanyja, Erzsébet anyakirálynő, mindenki "Queen Mum"-ja - a királyi ház egykor messze legnépszerűbb tagja - 2002-ben, 102. életévében hunyt el.    II. Erzsébet királynő életének kilenc évtizede és a trónon töltött csaknem hat és fél évtized bővelkedik történelmi horderejű eseményekben.   Első miniszterelnöke az eddigi tizenkettő közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. Trónra lépésének idején, 1952-ben a Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.   II. Erzsébet uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal és először látogattak űrhajósok a Holdra.   Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol 1953-ban már volt televíziós készülék.   Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja, VI. György halálának pillanatában emelte a trónra. Uralkodásuk közös vonása, hogy György király nem - és így idősebb leánya sem - volt egyenes ágon trónvárományos, mindketten György bátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" kerültek a brit trónra.   Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 10-én - nem egészen egyévnyi uralkodás után, a koronázást meg sem várva - távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, Erzsébet édesapjának, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet.   A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő Albert - a családon belül csak "Bertie" - Eduárd súlyos alkotmányos válságot kirobbantó távozása után, szinte teljesen készületlenül volt kénytelen egyik napról a másikra Anglia trónjára ülni.   Az új királyban valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett. Nem sokáig lehetett: György király - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rászakadt felelősség és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.   II. Erzsébet királynő uralkodásának későbbi évtizedei sem a felhőtlen nyugalom és boldogság jegyében teltek.   "Annus horribilis" - borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést.   Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt, különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.   Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félpucér feleségéről, Sarah Fergusonról készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók - a hercegnő lábujjait a marokkói fövenyen csókolgató úr sajnos nem az azóta elvált hercegi férj volt -, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.   Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.   Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő - kifelé mutatott - rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték - így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma azonban teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat és fél évtized hatalmas világtörténelmi változásait.