Kijevben meghalt egy tüntető

Kijev |

<p>Szerdára virradó éjjel is összecsaptak a Nyugat-barát ukrán tüntetők radikális csoportjai és a rendőrök Kijev belvárosában, a konfliktusban életét vesztette egy magasból lezuhant tüntető.</p>

Néhány órányi viszonylagos nyugalom után a Dinamo labdarúgóklub stadionjának bejáratánál füstgránátokkal, fáklyákkal, gyújtópalackokkal és kövekkel kezdték el dobálni a rendőröket, akik hanggránátokkal és könnygázzal válaszoltak.     A zavargás résztvevői közül többen felmásztak a stadion bejárati oszlopcsarnokának tetejére és onnan dobálták gyújtópalackjaikkal a rendőröket. Amikor a különleges belügyi erő, a Berkut tagjai szintén feljutottak az oszlopcsarnok tetejére, két tüntető ott rekedt. Az egyikük lezuhant fentről, és a helyi híradások szerint kórházba szállítása után belehalt súlyos sérüléseibe.     Az AFP francia hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a helyzet előzőleg feszült volt, mindazonáltal nyugodtabb mint az előző két éjszakán, amikor a tüntetők közül mintegy 1400-an, a rendőrök közül pedig 120-an sérültek meg. Ugyanakkor továbbra is radikális tüntetők ezrei tolongtak a parlament épületéhez vezető sugárúton, a Dinamo-stadionnál.     Mikola Azarov miniszterelnök kedd este a Rosszija 24 című orosz hírtelevíziónak adott nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a hatóságoknak erőt kell alkalmazniuk, ha az összecsapások résztvevői nem hagyják abba a randalírozást.     Azarov provokátoroknak nevezte a radikális tüntetőket. Az ellenzéki demonstrálók ugyanakkor mintegy 500 provokátort gyűjtöttek be keddre virradó éjjel a főváros több pontján, java részüket a parlament és a kormányépület utcájában a rohamrendőrök és a tüntetők között folyó összecsapások helyszínén. Az elfogott provokátorokat a tüntetők a főtérnél lévő "ellenállási főhadiszállásra", a Szakszervezetek Házába vitték, de kedden mindannyiukat elengedték. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?