Kihalás fenyegette szumátrai tigrisek fertőződtek meg koronavírussal Indonéziában

Elszabadult egy cirkuszi tigris Párizsban

Megfertőződött koronavírussal két szumátrai tigris az indonéz főváros állatkertjében, de az állatok várhatóan felépülnek a betegségből - közölték vasárnap a jakartai hatóságok.

Indonéziában ez az első ismert esete állatok koronavírussal való megfertőződésének.

A Ragunan Állatkertben élő két nagymacska - a kilencéves Tino és a 12 éves Hari - július 10. körül kezdte mutatni a fertőzés tüneteit - tüsszögést, légzési nehézséget, étvágytalanságot -, és a július 14-én elvégzett teszt igazolta a fertőzöttségüket.

A beteg tigrisek gyógyszeres kezelésben részesülnek és szoros megfigyelés alatt állnak. A hatóságok szerint 10-12 napi kezelés után már javult az állapotuk, és számítani lehet a teljes felépülésükre.

Rejtély, hogy a nagymacskák miként kaphatták el a vírust, mert megbetegedésük idején az állatkert zárva tartott a járványügyi korlátozások miatt, a velük kapcsolatba került gondozóknak pedig negatív lett a tesztje.

A szumátrai tigris az egyetlen még élő indonéziai tigrisalfaj, két másik alfaj, a jávai és a bali tigris már kihalt. A szumátrait is kihalás fenyegeti, körülbelül 600 példány élhet már csak belőlük.

A tigrisek világnapja alkalmából, július 29-én szabadon engedtek egy nyugat-szumátrai védett erdőben egy nőstény tigrist, amelyet egy ültetvényről mentettek ki július 19-én. Az állat egészségi állapotának és magatartásának vizsgálata alapján a szakértők úgy értékelték, hogy a Sipogu nevű nagymacska visszatérhet természetes élőhelyére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?