<p>Albániában az eddigi kormánykoalíció győzött a múlt vasárnapi parlamenti választásokon - legalábbis ezt jelentette be a koalíciót vezető Albán Demokrata Párt (PDS) szóvivője.</p>
Ki nyert Albániában?
Az ellenzék azonban vitatta a közlést és választási csalást emlegetett.
"A Demokrata Párt és a Szövetség a Változásért pártkoalíció megnyerte a vasárnapi törvényhozási választásokat, s újabb négy évig irányítja majd az országot" - közölte egy szerdai sajtótájékoztatón a PDS szóvivője, Majlinda Bregu. Mint mondta, összes számításuk azt mutatja, hogy a koalíciónak 71 mandátuma lesz, ami többséget jelent a 140 tagú parlamentben. Felszólította a választási bizottságokat, hogy fejezzék be a szavazatok megszámlálását, s hirdessék ki a hivatalos eredményt - ami szerinte megerősíti majd, hogy a Demokrata Párt győzött.
A szavazatok 98 százalékának feldolgozásán alapuló, nem hivatalos eredmények azonban azt mutatják, hogy a PDS és a körülötte szerveződött koalíció 70 képviselői hellyel rendelkezik, míg az ellenzéki szocialisták 66-tal. Az Ilir Meta volt miniszterelnök vezette Szocialista Integrációs Mozgalom négy képviselői helyet kapna. A baloldali mozgalom vezetése közölte, hogy készek koalícióra lépni a szocialisták szövetségével.
"A Demokrata Párt megpróbálja manipulálni a szocialisták győzelmét" - közölte az Albán Szocialista Párt szóvivője, aki szerint a PDS-nek nincs meg a kormánytöbbséghez szükséges 71 mandátuma. Mint mondta, már javában gyűjtik az eredmények manipulálására vonatkozó információkat, s nem engedik lezárni a választási folyamatot addig, amíg napvilágra nem kerül az összes csalás és manipuláció. Egyben hozzátette: a szocialisták a szavazatok újbóli összeszámlálását kérik majd azokban a szavazókörökben, ahol szerintük szabálytalanságok történtek.
A választást egyfajta próbatételnek tekintette a Nyugat, amelyen le lehet mérni az albán demokrácia érettségét. A nemzetközi megfigyelők eddig egyszer sem tartották elfogadhatónak a kommunista rezsim bukása óta tartott szavazások lebonyolítását. Most is kemény bírálatot fogalmaztak meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői és ennek nyomán az Európai Bizottság is.
Honlapján publikált közleményében az EBESZ rámutatott, hogy bár tapasztaltak bizonyos előrelépést, továbbra is akadtak szabálytalanságok. Kifogásolták például, hogy nem biztosították a titkosságot, sok helyen most is együtt szavaztak a családtagok. Olli Rehn, az EU bővítési biztosa további intézkedéseket szorgalmazott annak érdekében, hogy a következő választás összhangban álljon a nemzetközi normákkal, és az albán választók megbízzanak az eredmények hitelességében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.