Kettős állampolgárság - lezárult az országgyűlési általános vita

Budapest |

<p>Az Országgyűlés pénteken befejezte a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat általános vitáját, majd belekezdett az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslat tárgyalásába.</p>

Jobbik: módosító javaslat a moldvai csángók érdekében

Gaudi-Nagy Tamás azt mondta, módosító javaslatában a csángókra vonatkozó passzust szeretné megváltoztatni. Az eredeti javaslat ugyanis nem fedné le a moldvai csángók teljes körét. Kifejtette: a 300 ezer fős közösségből mintegy 60 ezren beszélik a magyar nyelvet. A magyar nyelv ismeretének feltételül szabásával döntő többségüket kizárnák abból, hogy a magyar állampolgárságot megkaphassák. A jobbikus politikus azt szeretné rögzíteni, hogy esetükben román állampolgárként valószínűsítik a magyar nemzethez tartozást. A dél-erdélyi, bánáti szórványvidéken szintén az jelentett problémát az elmúlt kilencven évben, hogy nem tanulhattak magyarul.
A szintén jobbikos Szávay István a családi nevek, keresztnevek használata kapcsán kiemelte: számos határon túli család - különösen a csángók - olyan családneveket viselnek, amelyek hangzása magyarosan hangzik, de nem biztos, hogy az anyakönyvekben így visszakereshető. Erre kínálnának megoldást, azzal, hogy a nevek magyar megfelelőjének használatára legyen lehetőség.

LMP: hagyják el a törvényből a magyarországi származás valószínűsítésére vonatkozó részt

Mile Lajos arról a passzusról beszélt, ami valószínűsíti a magyarországi származást. Ha valaki tudja igazolni, hogy felmenői magyar állampolgárok voltak, akkor felesleges és zavaró ez a rész, ezért ennek elhagyását javasolják.
Schiffer Andrást némi szomorúsággal tölti el, hogy gépiesen dobja vissza az ellenzéki javaslatokat a kormánypárti többség az alkotmányügyi bizottságban. Kitért arra, hogy a honosítási kérelem megtagadásánál indokolási kötelezettséget és jogorvoslati lehetőséget javasolnak. Egy jogállamban elvárható, hogy az állam adjon számot, a mérlegelési jogkör feltételeit mennyire tartja meg. Ma számtalan esetben megalázó procedúrának vannak kitéve a magyar állampolgárságért folyamodók - hívta fel a figyelmet.

MSZP: magyar igazolvánnyal ne kelljen külön igazolni a magyar nyelvtudást

Szili Katalin elmondta, támogatja a törvényt, javaslataikat jobbító szándékkal nyújtották be. A legszebb az lenne, ha az egy nemzethez tartozásról szólna ez a javaslat - fogalmazott. Bárki, bármit állít, nem tud senki olyan nemzetközi jogszabályt mutatni, amibe ez a törvény ütközne.
A módosító indítvány arra vonatkozik, hogy a magyar igazolvánnyal rendelkezőknek ne kelljen magyar nyelvtudását külön igazolni. A törvénnyel nem érnek végére a munkának, a nyelvi kritériumokra vonatkozó szabályokat is meg kell majd alkotni - jegyezte meg.
A szocialista javaslatról pozitívan nyilatkozott a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás is hozzászólásában.
A vitát az elnöklő Lezsák Sándor (Fidesz) lezárta, a módosító indítványokról a Ház következő ülésén dönt.

Fidesz: 2006 őszén elbukott a jogállam

A fideszes Balog Zoltán szerint a jogállam 2006 őszén elbukott Magyarországon. A politikus pénteken a parlamentben - az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslat általános vitájában -  szorgalmazta a rendőri és politikai vezetők felelősségének kivizsgálását a jogszerűtlen rendőri fellépések kapcsán.
Balog Zoltán expozéjában úgy ítélte meg, a 2006 őszi tüntetéseken történt jogszerűtlen rendőri fellépések nyomán nem állapították meg a rendőri vezetők és a politikusok felelősségét, és elmaradt az áldozatok többségének erkölcsi és anyagi kárpótlása.
Közölte: ha ezeket a feladatokat nem tudják elvégezni, az Országgyűlés és a jogállamiság szégyene lesz.

Gulyás Gergely (Fidesz): megkésett, de még időszerű a javaslat

A fideszes Gulyás Gergely vezérszónoki felszólalásában megkésett, de még mindig időszerű igazságtételi törvénynek nevezte az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslatot.
A leendő kormánytöbbséghez tartozó képviselő szerint óvatossággal és körültekintő szervezéssel el lehetett volna kerülni, de legalább jelentősen csökkenteni lehetett volna az öt emberéletet követelő, 2006 augusztusi tűzijáték alatt történt tragédiát.
Hozzátette: a 2006 őszi rendőri fellépésekről szólva rámutatott: a kormány 2006. október 23-án a jogszabályokat semmibe véve a rendszerváltás legnagyobb vívmányát, a jogállamot függesztette fel.

MSZP: helyes szándékú, de nem alkalmazható a határozati javaslat

A szocialista Steiner Pál szerint pártja egyetért az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslat szándékával, de annak alkalmazhatóságát nem tartja lehetségesnek a hatályos polgári törvénykönyv alapján.
Az MSZP-s politikus szerint a központi szervek felkészületlenségét az okozhatta a 2006-os tűzijáték alatt, hogy egy korábban még nem tapasztalt természeti katasztrófával kellett szembenézniük. Hozzátette: a tragédia miatt az állami szervek, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a katasztrófavédelem munkatársai között is történt felelősségre vonás.
A 2006 őszi rendőri fellépés tárgyalása során az előzményeket, vagyis az MTV-székház ostromát is figyelembe kell venni, de az sem hallgatható el, hogy a Fidesz pontosan tudatában volt annak kockázatával, hogy a radikális tüntetőkre szervezte négy évvel ezelőtti, október 23-i nagygyűlését - emelte ki a szocialista politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?