Két évre befagyasztja a lakossági energiaárakat a brit kormány

Liz Truss

A korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat a brit kormány – jelentette be csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.

A brit országos energiafelügyeleti hatóság (Ofgem) az eredeti tervek alapján októbertől a jelenlegi 1971 fontról 3549 fontra emelte volna azt az összeget, amelyet a szolgáltatók egy-egy brit háztartásnak évente számlázhatnak az energiaszolgáltatásért.

Liz Truss azonban, aki az alsóházban ismertette a kormány által a megélhetési költségek emelkedésének megfékezésére kidolgozott cselekvési programot, bejelentette: októbertől a következő két évre 2500 font lesz a háztartásoknak évente számlázható átlagos energiaellátási díj felső határa.

A brit kormányfő úgy fogalmazott, hogy az intézkedés „felülírja” az Ofgem árlimit-megállapító jogkörét.

Liz Truss közölte: az energiaár-garancia néven meghirdetett árbefagyasztás októbertől fél évig az üzleti szektorra is vonatkozik, és ennek az időszaknak a lejárta után a kormány igyekszik megfelelő további támogatásban részesíteni az üzleti vállalkozásokat.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy felgyorsítják az összes fellelhető hazai energiatartalék kiaknázását, beleértve az északi-tengeri kőolaj- és földgázkitermelést.

Liz Truss tájékoztatása szerint a kormány új engedélyezési eljárásokat indít, és várhatóan száznál több kitermelési és feltárási engedélyt ad ki.

A brit kormányfő ugyanakkor elutasította azokat az indítványokat, hogy a kormány vessen ki különadókat az energiaipari nagyvállalatok által elért kiugró eredményekre. Liz Truss kijelentette, hogy a vállalati adóterhek növelésével nem lehet gazdasági növekedést elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?