Kerry tisztázni igyekszik mondandóját

Washington |

<p>John Kerry amerikai külügyminiszter helyi idő szerint pénteken kiadott közleményében igyekezett tisztázni egy televíziós interjúban Egyiptomról elhangzott szavait.</p>

"Minden érintett fél felelősséget visel azért, hogy közösen egy békés megoldás érdekében dolgozzanak. A legutolsó dolog, amit akarunk, a még több erőszak" - olvasható a közleményben.    John Kerry korábban a pakisztáni GEO TV-nek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy milliók követelték a hadseregtől a fellépést az egyiptomi iszlamista kormányzat ellen, s a hadsereg "helyreállította a demokráciát".    Szavaival Kerry megdöbbenést váltott ki az iszlamisták körében. Egy hónappal ezelőtt Barack Obama amerikai elnök azt mondta, "nagyon aggódik" a hadsereg beavatkozása miatt.    Az iszlamisták azt követelik, hogy helyezzék vissza hivatalába Mohamed Murszi megbuktatott elnököt, akit a hadsereg mozdított el helyéről július 3-án, és jelenleg ismeretlen helyen tartják őrizetben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?