Kerry hajlandó lenne találkozni Aszad elnökkel

Sarm-es-Sejk |

<p>John Kerry amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjúban kijelentette, hogy hajlandó lenne találkozni és tárgyalni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel az arab országot sújtó erőszak megfékezése érdekében.</p>

A CBS Newsnak az egyiptomi Sarm-es-Sejkben nyilatkozva az amerikai diplomácia vezetője azt mondta, az Egyesült Államok sürgeti Aszadot, hogy komolyan tárgyaljon a politikai átmenetről a négy éve tartó polgárháború beszüntetése céljából.

"Végül is tárgyalnunk kell. Sürgetjük őt, hogy jöjjön, tegye meg ezt, és az is szükségessé válhat, hogy különböző módokon nagyobb nyomást gyakoroljunk rá ennek érdekében" - hangoztatta Kerry. Nem fejtette ki bővebben, milyen nagyobb nyomásra gondol, s eddig a szíriai állami média sem reagált szavaira.

A külügyminiszter szerint az Egyesült Államok és más (általa meg nem nevezett) országok keresik a módját, hogy újraélesszék a diplomáciai folyamatot a szíriai konfliktus felszámolásáért. Fontosnak mondta a tárgyalásokat, "mert mindenki egyetért abban, hogy nincs katonai megoldás, csak politikai megoldás van. De ahhoz, hogy rávegyük az Aszad-rezsimet a tárgyalásra, világossá kell tennünk, hogy mindenki eltökélten törekszik erre a politikai megoldásra (...)."

Kerry azelőtt beszélt a CBS Newsnak, hogy Egyiptomból a svájci Lausanne-ba indult volna, ahol folytatja tárgyalásait Irán képviselőivel az iszlám köztársaság atomprogramjáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?