Kerry dél-koreai kollégájával tárgyalt Phenjan tervezett atomkísérletéről

Washington |

<p>Az új amerikai külügyminiszter, John Kerry és dél-koreai kollégája megállapodott abban, hogy &quot;szigorú intézkedésekkel&quot; válaszolnak, ha Észak-Korea folytatja provokációinak sorát, köztük az újabb atomkísérlet tervét - közölte hétfőn a szöuli külügyi tárca.</p>

 

A hivatali esküjét három napja letevő John Kerry és a dél-koreai Kim Szung Hvan telefonbeszélgetésük során megvitatták, milyen közös választ adhatnak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (Észak-Korea) készülő provokációira, köztük arra a kísérleti atomrobbantásra, amelyet várhatóan a közeli napokban hajt végre.    Szöuli kormányzati tisztségviselők szerint a phenjani kommunista vezetés már befejezte a kísérletre tett előkészületeit. Phenjan ezzel a robbantással készül megtorolni, hogy az Egyesült Államok nemrég kibővítette az Észak-Korea elleni szankcióit, válaszul Phenjan ENSZ-határozatokat sértő, műholdfelbocsátásnak mondott december 12-i rakétakísérletére.    Észak-Korea 2006-ban és 2009-ben végrehajtott már két atomrobbantást, mindkettőt hasonló körülmények között, vagyis azután, hogy előzőleg nemzetközi szankciókkal sújtották tiltott rakétakísérletei miatt.    Dél-Korea nukleáris főtárgyalója szöuli közlések szerint hétfőn Pekingben tárgyalt, arra kérve a kínai vezetést, hogy beszélje le Phenjant tervezett harmadik kísérleti atomrobbantásáról.    A dél-koreai és az amerikai haditengerészet közben hétfőn háromnapos közös hadgyakorlatot kezdett a Japán-tengeren, Phohang dél-koreai kikötőváros közelében. Szöuli közlések szerint a manőverekben az amerikai hadiflotta egy atom-tengeralattjárója, a San Francisco is részt vesz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?