Keresztényekre támadtak Bagdadban, 37 ember meghalt

Bagdad |

<p>Harminchét túsz vesztette életét, ötvenhat pedig megsebesült az al-Kaida terrorista hálózat tagjai által egy bagdadi keresztény templom ellen elkövetett túszejtő akcióban.</p>

Harminchét túsz vesztette életét, ötvenhat pedig megsebesült az al-Kaida terrorista hálózat tagjai által egy bagdadi keresztény templom ellen elkövetett túszejtő akcióban, illetve a rendőrség túszmentő műveletében, amelyben a biztonsági erők hét tagja is elesett, másik tizenöt pedig megsebesült - közölte hétfőn egy iraki belügyminisztériumi tisztségviselő.

A neve elhallgatását kérő forrás szerint öt terrorista szintén meghalt, nyolc gyanúsítottat pedig őrizetbe vettek.

A tisztségviselő által említett veszteségmérleg jóval magasabb az előző esti támadás után nyilvánosságra kerültnél.

Az arab országba vezényelt amerikai haderő vasárnap ugyanis még azt közölte, hogy 7-10 túsz, valamint az iraki biztonsági erők 7 tagja, továbbá 5-7 támadó vesztette életét a túszdrámában.

Kadim Basir Száleh, az iraki védelmi minisztérium szóvivője pedig - szintén vasárnap - 15 civil, 4 rendőr és 8 túszejtő haláláról számolt be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?