Keresik Van Rompuy utódját a belga kormány élére

Brüsszel |

<p>Wilfried Martens volt belga miniszterelnököt, a kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt elnökét bízta meg II. Albert király azzal, hogy igyekezzen megtalálni az eddigi kormányfő legmegfelelőbb utódját, miután Herman Van Rompuyt az Európai Unió állam-, illetve kormányfői csütörtök este az Európai Tanács elnökévé választották meg.</p>

Van Rompuy várhatóan január elsejével veszi át új, uniós hivatalát, amelyet a december elsején hatályba lépő Lisszaboni Szerződés hív életre. A személyére esett választás egyfelől büszkeséggel, másfelől aggodalommal töltötte el a belgákat - utóbbival azért, mert Van Rompuy miniszterelnöksége alatt sokan reménykedtek a flamand-vallon ellentétek elsimításában. A flamand kereszténydemokrata miniszterelnök igyekezett kompromisszumra bírni a két népközösség politikai képviselőit az államreform ügyében, és most attól tartanak Belgiumban, hogy Van Rompuynek az európai politikába történő távozásával az ország ismét belpolitikai válságba süllyedhet.
    A 2007 júniusi parlamenti választásokat a flamand kereszténydemokraták nyerték, Yves Leterme vezetésével. Leterme zászlajára tűzte az államreformot, aminek a lényege az lenne, hogy az ország lakosságának mintegy 60 százalékát kitevő, jómódúbb, holland nyelvű Flandria nagyobb önállóságra törekszik, igyekszik lazítani a szövetségi állam kereteit, kevésbé akar osztozni saját adóbevételein a francia ajkú vallonokkal. Leterme hosszú hónapokig képtelen volt működőképes kormányt összeállítani, majd miután ez Guy Verhofstadt flamand liberális exminiszterelnök elhúzódó ügyvezető kormányzása után végre sikerült, egy évnél rövidebb hivatali ideje alatt semmilyen eredményt nem tudott felmutatni a flamandok és a vallonok közötti közös megoldáskeresésben. A Belgiumot is elérő pénzügyi válságban, amikor a bajba került Fortis bank kivásárlása körül bonyolult jogi viták keletkeztek, Leterme kénytelen volt lemondani, mert abba a gyanúba keveredett, hogy megpróbálta befolyásolni az igazságszolgáltatást. Leterme jelenleg külügyminiszter a Van Rompuy vezette kormányban.
    Martensre most azt a feladatot bízta az uralkodó, hogy találja meg a kormányfő közelgő távozásával kényszerűen előálló átmeneti helyzet "sima" megoldását. A problémát belga politikai elemzők szerint az okozza, hogy a flamand kereszténydemokraták kemény szárnya újra szívesen látná a kormányrúdnál Leterme-et, és előre hozott választások hiányában nélkülük nem is lehet kormányt alakítani, ám Leterme korábbi próbálkozásai a többiek szemében nem sok jóval kecsegtetnek. "Egyszer már kipróbáltuk, nem vált be" - írta egy brüsszeli lap. 
    Marianne Thyssen, a flamand kereszténydemokraták elnöke viszont örömét hangoztatta afölött, hogy Martens első konzultációi nyomán "egyetértés látszik kibontakozni" Leterme személye körül. Didier Reynders miniszterelnök-helyettes, a vallon liberálisok vezetője ezt nem erősítette meg: azt hangoztatta, hogy továbbra is Van Rompuyjel hajlandó együttműködni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?