Strasbourg. Az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja tegnap azzal vádolta a ciprusi görög kormányt, hogy kijátszotta őt a szigetország újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-terv ügyében.
Kemény bírálat Ciprusnak
Strasbourg. Az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja tegnap azzal vádolta a ciprusi görög kormányt, hogy kijátszotta őt a szigetország újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-terv ügyében. Günter Verheugen az Európai Parlament strasbourgi ülésén úgy vélekedett, hogy most már nincs sok remény a terv elfogadására. Élesen bírálta Tászosz Papadopulosz ciprusi államfő ezzel kapcsolatban követett eljárását, és felszólította az elnököt, hogy tartsa magát korábbi ígéreteihez. A biztos kifogásolta továbbá, hogy néhány nappal a tervről rendezendő sorsdöntő népszavazások előtt két ciprusi görög tv-csatorna is elutasította azt a kérését, hogy kifejthesse a bizottság álláspontját. „Az EB fennállása óta még sosem vádolták a testület egyik tagját azzal, hogy beavatkozik valamely tagállam belügyeibe” – jelentette ki. Felszólította Papadopuloszt, szavatolja a sajtó- és a véleménynyilvánítási szabadság alapvető elveinek a tiszteletben tartását az országban. Az EU 1999-ben, az akkori ciprusi kormány kérésére beleegyezett abba, hogy a szigetország újraegyesítését nem szabja uniós csatlakozásának előfeltételéül. Ezt annak a hallgatólagosan elfogadott egyetértésnek az alapján tette, hogy az érintett felek minden tőlük telhetőt megtesznek a konfliktus rendezése érdekében – emlékeztetett Verheugen. Soha nem volt szó arról, hogy a konfliktus rendezése a ciprusi görög kormány ellenállásán állhat vagy bukhat. Az EU-biztos szerint a rendezésről folytatott tárgyalások során a ciprusi görögök mindvégig azt mondták, alapvetően egyetértenek a Kofi Annan ENSZ-főtitkár irányításával kidolgozott tervvel, és csak kisebb módosításokat tartanak szükségesnek. Ezzel szemben az történt, hogy a tervről Svájcban folytatott tárgyalások végén Papadopulosz olyan nyilatkozatot tett, amely gyakorlatilag annak elutasításával volt egyenértékű. „Mindebből azt a következtetést kell levonnom, hogy a Ciprusi Köztársaság kormánya ellenzi a nemzetközi keretek között kidolgozott rendezést” – mondta. Cipruson a görög és a török közösség szombaton, párhuzamos népszavazásokon nyilvánít véleményt az Annan-tervről. A török oldalon többségben vannak a terv támogatói, Papadopulosz és kormánya viszont arra biztatja a görögöket, hogy nemmel szavazzanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.