Keleti bűnbandáktól tart az uniós rendőrség

A közös európai rendőrség szerint a jövő évi uniós bővítés egyúttal a szervezett bűnözés terjeszkedését is jelentheti. Az Europol elsősorban az embercsempészetet tartja a fő veszélyforrásnak, de számol azzal is, hogy a bűnbandák célba veszik az Unió által kínált támogatásokat.

A közös európai rendőrség szerint a jövő évi uniós bővítés egyúttal a szervezett bűnözés terjeszkedését is jelentheti. Az Europol elsősorban az embercsempészetet tartja a fő veszélyforrásnak, de számol azzal is, hogy a bűnbandák célba veszik az Unió által kínált támogatásokat. A hágai székhelyű szervezet arra figyelmezteti a jelenlegi tagállamokat, hogy az orosz, albán és más nemzetiségű bűnöző csoportok a jövőre csatlakozó országokba teszik át székhelyüket.

A szervezett bűnözés hatalmas mértékű térnyerésétől tart a közös európai rendőrség az EU jövő évi bővítése után – áll abban a bizalmas jelentésben, amelyet hétfőn szellőztetett meg egy vezető brit napilap. A The Times által megtekintett 27 oldalas jelentésben az Europol – az EU bel- és igazságügyi együttműködésének keretében kialakított európai rendőrségi központ – arra figyelmezteti a tagországokat, hogy a tíz új csatlakozó ország illegálisan terjesztett áruk és szolgáltatások tömegének lesz „forrása, tranzitútja és célországa” egyszerre.

A hágai székhelyű Europol szerint szervezett nemzetközi bűnbandák máris készülnek az EU-bővítésre. Egyértelmű jelek utalnak arra, hogy ezek a bandák megkezdték tevékenységük és tagjaik átcsoportosítását a csatlakozó országokba, amelyek egyben az illegális pénzek befektetésének központjaivá is váltak. Az uniós rendőri szervezet szerint az Észtországban, Litvániában, valamint Bulgáriában, Romániában, Albániában, Oroszországban és az egykori Jugoszlávia területén működő bűnbandák jelentik a legnagyobb veszélyt az EU-ra. A jelentés szerint több százezer illegális bevándorló becsempészése és ennek társadalmi, gazdasági és politikai következményei ma már veszélyesebbek, mint a kábítószer-csempészet. Az Europol számít a pénzügyi bűncselekmények szaporodására is, arra, hogy a szervezett bűnözés célba veszi az unió által kínált támogatásokat, hamisított euróval és „mosott pénzekkel” árasztja el az EU-t – áll a The Times által idézett jelentésben.

Az Europol szerint csak az utóbbi egy évben ezer új szervezett bűnözői csoportot azonosítottak az EU-ban, ahol így már négyezer ilyen szerveződést tartanak nyilván, 40 ezer taggal.

A jelentés szerint az orosz bandák a legerősebbek; ezek máris „jól beágyazódtak” Finnországban, Svédországban, Dániában és a balti államokban. Főleg pénzmosásra, zsarolásra és embercsempészetre szakosodtak, és kíméletlen erőszakkal lépnek fel a vetélytárs bandák ellen – áll a jelentésben.

Az Europol a tagországoknak megküldött figyelmeztetésben szorgalmazza az uniós államok nemzeti jogszabályainak nagyobb mérvű összehangolását főleg a pénzmosás és az illegális bevándorlás terén, és sürgeti a közös rendőri fellépést a hálózatok irányítóival szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?