Külföld

Kártérítést követelhet a német hadiipar a kormánytól a szaúd-arábiai export leállítása miatt

Berlin | Kártérítési követelésekkel fenyegeti a berlini vezetést a német hadiipari vállalkozások szövetsége (BDSV) a Szaúd-Arábiába irányuló export leállítása miatt.
MTI

2018. december 28. 11:46

- TASR-felvétel

Hans Christoph Atzpodien, a csaknem 150 ezer embert foglalkoztató és évente átlagosan nagyjából 12 milliárd euró értéket előállító ágazat érdekképviseletének vezetője a Die Welt című lap hírportálján idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy a szövetségi kormány politikája a haditechnikai export területén kiszámíthatatlan, és "meglepő fordulatai révén gyakran érthetetlen".

Ez nemcsak a német cégeknek, hanem az európai partnereknek is súlyos nehézségeket okoz, európai szintű fejlesztési programokat is "túlbonyolít, sőt akár lehetetlenné tesz" - mondta a szakember.

Az ágazat leginkább a Szaúd-Arábiával tervezett üzletek leállítását kifogásolja. A BDSV vezetője szerint az eset azt mutatja, hogy a kormány az ágazat szereplőinek kárára tevékenykedik a biztonsági és védelmi ipartól távol álló, "tisztán politikai" ügyekben.

"Ezzel összefüggésben természetesen kártérítési követeléseket is meg lehet fontolni" - fogalmazott Hans Christoph Atzpodien.

A kormánypártok - a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Kertesztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) - azért határozták el szaúd-arábiai haditechnikai export leállítását, mert a közel-keleti arab állam kezdettől fogva beavatkozott a szomszédos Jemenben 2014 óta dúló polgárháborúba. Az év elején kidolgozott koalíciós szerződésben rögzítették, hogy Németország nem szállíthat hadiipari termékeket a jemeni konfliktusban közvetlenül érintett országoknak.

A tavasszal felállt kormány a már folyamatban lévő üzleteket nem állította le, de novemberben Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolása miatt tovább szigorította a szabályt, teljes körű, vagyis a már kiadott exportengedélyekre is vonatkozó kiviteli tilalmat rendelt el.

Szaúd-Arábia eddig a német hadiipari termékek legnagyobb vásárlói közé tartozott. A szövetségi kormány tavaly 254 millió euró értékű exporthoz járult hozzá, amivel Szaúd-Arábia a hatodik helyen áll az ágazat felvevőpiacainak nagyság szerinti sorában Algéria, Egyiptom, Litvánia, az Egyesült Államok és Ausztrália után.

Németország a legnagyobb fegyverexportőrök között van, rendszerint a harmadik helyen áll az Egyesült Államok és Oroszország után. Az exportügyletekhez be kell szerezni a kancellárból és a kormány nyolc miniszteréből álló szövetségi biztonsági tanács hozzájárulását. A testület zárt üléseken tárgyalja az ügyeket, még az ülések napirendje is szigorúan titkos, és sem a parlamentnek, sem a nyilvánosságnak nem tartozik elszámolással. Tevékenységéről csak összefoglaló adatokat közöl a hadiipari ágazat kivitelének alakulásáról szóló kormányzati jelentésekben. A legutóbbi adatok szerint az idén december közepéig 4,62 milliárd euró értékű kivitelre adtak engedélyt, ami jelentős csökkenés tavalyhoz képest, amikor egész évben 6,24 milliárd euró értékben exportálhattak a német hadiipari cégek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Nem éri meg csalni a házi pálinkafőzésnél

Frissítve

Megrázó fotók a dunaszerdahelyi maffiagyilkosságról (Képek és videó a cikkben!)

Harabin alkotmányjogi panaszt tesz a választások miatt

Minél hamarabb kerül a beteg orvoshoz, annál eredményesebben lehet javítani a hallást

Felújítják a balesetveszélyes a vasúti átjárót Galántán

Rossi három jó döntése

Legfrissebb galériák
Olvasta már?