Kárpátaljáról tavaly a legtöbben Magyarországra és Csehországba vándoroltak ki

Ungvár |

<p>Kárpátaljáról 2014-ben közel ezer lakos vándorolt ki, a legtöbben új hazájukul &ndash; a korábbi évekhez hasonlóan &ndash; Magyarországot és Csehországot választották &ndash; közölte az ukrán állami migrációs szolgálat Kárpátalja megyei főosztályának sajtószolgálata.</p>

A szolgálat honlapján olvasható beszámoló szerint a hivatal a napokban Ungváron kibővített ülésen összegezte múlt évi tevékenységének eredményeit. A tanácskozáson Ihor Mihajlisin főosztályvezető elmondta, hogy tavaly 82 ezer útlevelet adtak ki kárpátaljai lakosoknak az egy évvel korábbi 55,5 ezerrel szemben. Közlése szerint gyerekútlevelet 2014-ben 12 ezer kiskorú, személyi igazolványt pedig 27 ezer nagykorúvá vált személy kapott az ukrajnai megyében.    A migrációs hivatal arról is tájékoztatott, hogy tavaly Kárpátalján 294-en folyamodtak ukrán állampolgárságért, míg a megyéből 976 helyi lakos költözött külföldre. A közlemény szerint a kárpátaljai kivándorlók zömének legkedveltebb célországa 2014-ben is Magyarország és Csehország volt (a korábbi években a Kárpátaljáról külföldre költözők egyharmada – a migrációs hivatal korábbi adatai szerint a 2007–2013-as időszakban összesen 1068, nagyobbrészt aktív korban lévő személy – Magyarországon telepedett le).     A tanácskozáson elhangzott, hogy meg kell szigorítani a külföldiek Ukrajna területén való tartózkodásának és mozgásának az ellenőrzését. Mint közölték, 2014-ben Kárpátalján 953 külföldi állampolgár szerepelt a migrációs főosztály nyilvántartásában, és a rendvédelmi szervek, valamint a határőrség 128 illegális migránst fülelt le a megye területén.    Ihor Mihajlisin arra utasította az irányítása alá tartozó főosztály munkatársait, hogy dolgozzanak ki intézkedéscsomagot az illegális migráció ellen és a migrációs törvényeket megszegőkkel szemben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?