Kárpátalján eljárás indult a Tiszát szeméttel szennyező cég ellen

Ungvár |

<p>Nagy összegű kártérítési per indult a kárpátaljai Rahón a Tiszát öt éven át szeméttel szennyező helyi közművállalat ellen.</p>

A kárpátaljai járásközi természetvédelmi ügyészség büntetőeljárást kezdeményezett a rahói Rahivkomunszervisz vállalat igazgatója ellen az emberi egészséget és környezetet veszélyeztető szennyezés ügyében.

A hatóság a nyomozás során megállapította, hogy a rahói közműszolgáltató cég munkatársai 2004 és 2008 között – a törvényeket megszegve – a Tisza vízvédelmi övezetéhez tartozó területre szállították a városi szemetet, s ezzel jelentősen károsították a környezetet – adta hírül szerdán az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.

A Kárpátalja megyei környezetvédelmi felügyelőség szakértői által lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a rahói vállalat 24 millió hrivnya (kb. 570 millió forint) összegű kárt okozott a környezetben az ukrán hulladékkezelési jogszabályok megsértésével. A természetvédelmi ügyészség keresetet nyújtott be a Kárpátalja megyei gazdasági bírósághoz, amelyben a szemétlerakodással okozott kár teljes összegének a megtérítését követeli a kommunális vállalattól.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?