Karadzsics Hollandiában

Rotterdam/Hága/Belgrád |

Megérkezett szerdán a hollandiai Rotterdamba az a repülőgép, amelynek fedélzetén feltehetően Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezetőt szállították.

A légikikötőben helikopterek és gépkocsik várakoznak, hogy Karadzsics az ENSZ egyik fogházába szállítsák, amely a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) mellett helyezkedik el. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntettek kivizsgálására létesített NT 11 vádpontot fogalmazott meg Karadzsiccsal szemben. Többek között népirtással, háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják az 1992-1995 közötti boszniai háború idején elkövetett jogsértések, így Szarajevó ostroma és a srebrenicai mészárlás miatt. Negyvenhat ember könnyebben megsérült kedden este, miután utcai zavargások törtek ki Belgrád központjában Karadzsics letartóztatása miatt. A belügyminisztérium közlése szerint 25 rendőr és 19 randalírozó sérült meg, és orvosi ellátásra szorult az RTE spanyol televízió operatőre és a Beta szerb hírügynökség egyik újságírója is. A rendfenntartók könnygázt és gumilövedéket vetett be az ellen a bő félszáz futballhuligán ellen, akik a Belgrád központjában tartott nagygyűlésről távozva pirotechnikai eszközöket és köveket hajigáltak a rendőrök felé és kukákat borogattak. Éjfélre helyreállt a rend - közölte Milorad Veljovics belgrádi rendőrfőparancsnok. Rendőrségi és hírügynökségi becslések szerint legfeljebb 15 ezer ember vehetett részt a szerb főváros központi terén megtartot tiltakozó megmozduláson. A rendezvény fő szervezője az ellenzéki nacionalista Szerb Radikális Párt volt. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?