Kamala Harris: az Egyesült Államok az evakuálásra összpontosít, elemezni lesz ideje

Kamala Harris

Az Egyesült Államok továbbra is az afganisztáni evakuálásra összpontosít, és lesz elegendő ideje elemezni az amerikai csapatkivonással kapcsolatos dolgokat – mondta Kamala Harris amerikai alelnök hétfőn Szingapúrban, újságírói kérdésre válaszolva.

Kamala Harris Szingapúrban Lee Hsien Loong miniszterelnökkel és Halimah Yacob köztársasági elnökkel tárgyalt. Harris Szingapúrt és Vietnamot felölelő körútja a térségbeli partneri kapcsolatok erősítését szolgálja, és illeszkedik azokhoz a washingtoni törekvésekhez, amelyek Kína növekvő térségbeli gazdasági és biztonsági befolyását hivatottak ellensúlyozni.

A Lee miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azonban leginkább az afganisztáni helyzetet érintő kérdések kerültek előtérbe. Kamala Harris ezúttal sem kívánt érdemben válaszolni arra újságírói kérdésre, hogy az Egyesült Államoknak mit kellett volna másként tennie a csapatkivonáskor. Úgy fogalmazott, hogy lesz bőségesen idő a történtek elemzésére.

„Most azonban mi egyedül az amerikai polgárok, a velünk együttműködő és a sebezhető afgánok, köztük asszonyok és gyerekek evakuálására összpontosítunk, ez jelenleg az egyetlen dolog, amire fókuszálunk” – mondta a washingtoni politikus.

A Reuters brit hírügynökség ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy Joe Biden amerikai elnököt hazájában és külföldön is bírálatok érték a csapatkivonás kezelése, illetve a visszavonulás és a tálib hatalomátvétel utáni kaotikus kimenekítés miatt.

Lee Hsien Loong reményét fejezte ki, hogy „Afganisztán nem válik ismét a terrorizmus fészkévé”. Hozzátette, hogy Szingapúr szállító repülőgépeket ajánlott fel az emberek kimenekítéséhez Afganisztánból.

Kamala Harris azt mondta, látogatásával hangsúlyt akar adni a Szingapúrhoz és a térséghez fűződő tartós amerikai kapcsolatoknak, megerősíti őket, illetve a szabad és nyitott indiai-csendes óceáni térséggel kapcsolatos közös látásmódot is.

Szingapúr az Egyesült Államok egyik legerősebb térségbeli partnere a biztonsági kérdésekben, mélyek a két ország között a kereskedelmi kapcsolatok. A délkelet-ázsiai törpeállam azonban egyensúlyra törekszik az Egyesült Államokhoz és Kínához fűződő viszonyában, nem fogva egyik pártját sem.

Kamala Harris látogatása alkalmával a felek több biztonsági megállapodást írtak alá, megállapodtak a többi között a pénzügyi ágazatot érintő kiberbiztonsági együttműködés kiszélesítésében. Az amerikai alelnöki hivatal által kiadott közleményből kiderült, hogy a többi között az éghajlatváltozással és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos egyezményeket is kötöttek.

Ez Kamala Harris második külföldi útja amerikai alelnökként, az első júniusban volt Guatemalában és Mexikóban. Szingapúr után Vietnamba látogat – ő lesz az első amerikai alelnök, aki felkeresi az indokínai országot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?