Juncker továbbra is elképzelhetőnek tartja a vízummentesség megadását Törökországnak

Alpbach |

<p>Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vasárnap az ausztriai Alpbachban rendszeresen megrendezett Európai Fórumon azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy október 1-jéig az Európai Unió eltörölje a vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben.</p>

Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy Törökország a terrorellenes törvényeket ne arra használja, hogy ártatlan tudósokat és újságírókat dug rács mögé, és az összes uniós elvárásnak teljesülnie kell - tette hozzá a luxemburgi politikus. Juncker elmondta: erőt próbáló és kimerítő megbeszélései voltak mostanában a török elnökkel, és ha Törökország nem kapja meg a vízummentességet, akkor Erdogannak kell megmagyaráznia a török embereknek, hogy miért nem utazhatnak szabadon Európába.

Török politikusok korábban szószegéssel vádolták az Európai Uniót, azt állítva, hogy az EU vízummentességet ígért a törököknek már a nyáron. A márciusban kötött migrációs megállapodásban viszont az szerepel, hogy mindkét fél felgyorsítja azoknak a lépéseknek a megtételét, amelyek a vízummentességhez szükségesek, majd a nyár elején Törökország volt az, amely kerekperec kijelentette: szó sem lehet a terrorellenes törvények elvárt módosításáról.

Juncker Alpbachban Törökország uniós csatlakozási tárgyalásaira is kitért, és mint hangoztatta: a megbeszéléseket folytatni kell, de nem azért, mert Törökország öt vagy akár tíz éven belül csatlakozhat, hanem a folyamatos párbeszéd fenntartása érdekében. Korábban több uniós ország vezetője a csatlakozási tárgyalások leállítását szorgalmazta a törökországi tisztogatások, valamint a halálbüntetés visszaállításának felvetése miatt.

A politikus kitért a migrációs válság és a terrorizmus kapcsolatára is. Elismerte ugyan, hogy a menedékkérők között terroristák is érkeztek Európába, ám "sok terrorista már régebb óta itt volt, Belgiumban, Brüsszelben, Párizsban, Cannes-ban születtek, és a saját társadalmunk nevelte fel őket". 

Az unió további integrációjáról szólva Jean-Claude Juncker valódi közös kül- és védelempolitika, és végső soron uniós hadsereg, de nem "klasszikus támadó hadsereg" felállítását is idővel szükségesnek nevezte.

Az Egyesült Királyság kilépéséről a politikus ismét leszögezte: a britek csak akkor kaphatnak hozzáférést az unió egységes piacához, ha biztosítják a munkaerő áramlásának szabadságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?