John Kerry új amerikai külügyminiszter letette a hivatali esküt

Washington |

<p>John Kerry új amerikai külügyminiszter, volt massachusettsi szenátor pénteken letette a hivatali esküt.</p>

Kerry az Egyesült Államok 68. külügyminisztereként a nap folyamán korábban leköszönt Hillary Clintont váltja az amerikai diplomáciai tárca élén.

Az új miniszter a kongresszus épületében Elena Kagan, a legfelsőbb bíróság tagja előtt tette le a hivatali fogadalmat.     "Hétfőn reggel kilenckor jelenkezem a munkahelyemen, hogy elvégezzem a magam részét" - jelentette ki Kerry, aki ugyanakkor nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy mely válsággócot kívánja elsőként felkeresni.     Több médiaforrás azonban tudni véli, hogy első útja a Közel-Keletre - Izraelbe és Egyiptomba - vezet majd, és hogy a közel-keleti békefolyamat felélesztése mellett Európa is előkelő helyen szerepel a naptárában.     A The Boston Globe című lap pénteken, Kerryre hivatkozva arról számolt be, hogy Barack Obama amerikai elnök már azelőtt felajánlotta neki a külügyminiszteri posztot, hogy Susan Rice ENSZ-nagykövet visszalépett a potenciális jelöltek közül.     "(Obama) valójában már egy héttel azelőtt felhívott, hogy Susan kilépett az ügyből" - nyilatkozott a bostoni lapnak a massachusettsi szenátor.    "Felhívott és azt mondta, hogy 'te vagy a választottam, azt akarom, hogy ezt te csináld'. Megkért arra, hogy erről ne beszéljek. Így tettem, ültem ezen (az információn)" - mondta Kerry.     Rice, aki a 2008-as elnökválasztási küzdelemben Obama vezető tanácsadója volt, december 13-án jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől, mivel a bengázi amerikai nagykövetség ellen 2012. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás után tett nyilatkozatai miatt republikánus bírálatok kereszttüzébe került. Hivatalos jelölése esetén ez bizonytalanná tette volna szenátusi megerősítését.     A médiában eddig uralkodó vélemény szerint Obama első számú jelöltje Susan Rice volt a külügyminiszteri posztra, a pénteken leköszönt külügyminiszter, Hillary Clinton viszont inkább Kerryt szerette volna utódjául. A The Boston Globe által közölteket pénteken hivatalos források sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták.      A vietnami veterán Kerryt, aki 1985 óta megszakítás nélkül volt Massachusetts szenátora, és 2004-ben a Demokrata Párt színeiben megpróbálkozott az elnökválasztással is, a szenátus 94:3 arányban alkalmasnak találta a külügyminiszteri posztra.     A demokratáknak Kerry kinevezésével kapcsolatban megkönnyebbülést jelent, hogy Scott Brown volt republikánus szenátor pénteken bejelentette: nem kíván harcba szállni a leendő külügyminiszter megüresedő felsőházi székéért.      Brown volt az, aki 2010-ben előrehozott választáson nyerte el a 2009-ben elhunyt Edward Kennedy massachusettsi szenátor mandátumát. A republikánus politikus 2012-ben, amikor egy teljes, hatéves szenátusi ciklusért szállt harcba, vereséget szenvedett a demokrata Elizabeth Warrentől.      A demokrata stratégák attól tartottak, hogy ha Kerry - aki ugyancsak Massachusetts államot képviseli a szenátusban - megkapja külügyminiszterséget, akkor Brown jó eséllyel pályázhatja meg a helyét a törvényhozásban, mert az előző kampány csak novemberben zárult le, és republikánus politikus neve még mindig ismerősen cseng a választóknak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?